Könyvajánló – Wm. Paul Young: A viskó (The Shack)

Ennek a műnek az élete nagyon furcsán kezdődött. Élt a világon egy apa, aki különös módon képzelte el és szerette Istent. Kitalált történeteket, amikbe rendre beleszőtte azokat a dolgokat, amiket ő Istenről gondolt. És néha szerette megajándékozni vele a gyermekeit. Aztán jött egy barátja és addig könyörgött, míg megengedte neki, hogy az egyik ilyen történetet elolvassa. Majd ez a barát addig erősködött, míg rá nem beszélte, hogy adják ki ezeket a történeteket egy regény formájában. Még kiadót is alapított a kedvéért. Aztán megjelent a könyv… – és vihart kavart.
Egyrészről amiatt, ahogy ez az író elképzelte Istent, másrészről, ahogy ez az író elképzelte az életet. Kedvező vihart: a csodálói azt mondták, azok az új gondolatok, amelyek ebben a történetben vannak, kifordítják a sarkából, megváltják majd a kereszténységet… – és kedvezőtlen vihart: volt, aki szerint halálosan unalmas, egy unatkozó ember saját gondolatainak összefüggéstelen folyama az egész könyv, és hát az az Isten-kép meg nem is új találmány, hanem a Mátrix-ból lopta…
Én már sok szuper könyvet elolvastam, és bár a legtöbb nem keresztény iromány volt, mégis, egy dolgot biztosan állíthatok: a világon egyetlenegy olyan könyv létezik, amely megváltoztatja az életünket, és ez a Biblia.
A viskó is csak egy szuper könyv. Nem csak azért, mert olvasmányos, bár nagy része valóban inkább az író egyéni meggyőződéseinek vég nélküli sorolása… Nyilván elsőkönyves, szerintem nem annyira tapasztalt író; azt hiszem, mindent el akart mondani, ami a szívében van – és én ezt díjazom. Azért is szuper, mert feltesz és megválaszol sok olyan alapvető kérdést, ami egy gondolkodó keresztény fejében megfordul. És nem utolsó sorban erős pozitívuma a regénynek, hogy az író ügyesen egy izgalmas, krimibe illő történetbe ágyazza a mű célját és lényegét, azt, hogy elmondhassa, mit gondol ő maga Istenről.
Tisztelem a magyar kiadót a munkásságáért és a céljaiért, de a könyv hátoldalán a szabadkozások nekem kicsit soknak tűnnek. „Vigyázat, regény! Nem teológiai értekezés! (…) Nem Szentírás!” (ráadásul nagybetűvel, ami ugye, a Biblia) – és hogy „provokatív”, meg, hogy zsebkendő kell hozzá. Nem tudom, én a Lassie közben is ordítottam, itt mégsem volt szükségem rá… Annyira agresszív propaganda jött ezzel a könyvvel az otthonából, szerintem a magyaroknak nem kellett volna még rátenni egy lapáttal. Különösen, hogy amivel a legnagyobb problémám volt, az a fordítás. Mintha a fordító csak összecsapta volna, hogy minél hamarabb kész legyen. A témakifejtéseket sokszor nem értettem, néha összefüggéstelenek voltak a mondatok, és képzeljétek, tele volt a könyv oda nem illő zárójelekkel… Sajnos nem olvastam az eredetit, de hiszem, hogy egy ügyes fordító élvezetesebbé tehette volna.
És bár a fülszövegben kiemelik, hogy „nem teológiai értekezés” – minél kevesebb támadási felületet akarnak adni a kritizálók számára –, szerintem ennél tisztábban, igazabban nem sok helyen lehet olvasni Istenről, az ő jelleméről, munkájáról, céljairól.
Nehéz úgy írni erről a könyvről, hogy ne lőjem le a csattanókat, amik igazából apró, felfedezésre váró gyöngyszemek. A legnagyobb meglepetés, Isten különös megjelenése, nem sokkal a regény kiadása után azok számára is lelepleződött, akik még kézbe sem vették a könyvet, és talán sokakat sokkolt, számomra egyáltalán nem volt meghatározó. Az író célja (egy vele készült riport szerint) ezzel csupán az volt, hogy kivegye Istent abból a dobozból, ami képzeletünkben determinálja őt.
Egy fórumon azt olvastam, hogy ez a regény szirupos, csöpögős romantikus, és az emberek nem egy ilyen állandóan ölelkező, puszilkózó, hanem egy „ha kell, odacsapó” Istent képzelnek el maguknak. Nem igazán gondolom, hogy az embereknek kellene egy olyan Isten, aki pofonokkal terelgeti őket a helyes úton.
Akárhogy is gondoljuk, én arra biztatok mindenkit, hogy olvassa el a könyvet, alkossa meg saját véleményét mind a történetről, mind a mondanivalóról.
Találj te is egy gyöngyszemet!