Másik fa – A holokausztról a kereszt mögül

„úgy élek e kerge világ közepén, mint
ott az a tölgy él; tudja, kivágják, s rajta fehérlik
bár a kereszt, mely jelzi, hogy arra fog irtani holnap
már a favágó, – várja, de addig is új levelet hajt.”
(Radnóti: Első ecloga)

Az egyház szava szent

Mélyen gyökerező és többszintű oka van annak, hogy a keresztény egyház és a zsidó hitközösség működésének ellenére – sőt, nem ritkán közreműködésével – megtörténhetett a XX. század egyik legborzalmasabb, világméretű népirtása, a holokauszt.

Tagadhatatlan az egyház szerepe az antiszemitizmus kialakulásában, az előítéletesség, az általánosítás, a legendakeltés születésében, elterjedésében, maradandónak bizonyulásában. Dr. Jutta Hausmann az Evangélikus Hittudományi Egyetem ószövetségi tanszékének professzora szerint „az emberek félrevezetett teológia áldozatai”. Többek között a 3-4. századi teológiai irodalom által is terjesztett tévtanítások – különösképpen Aranyszájú János püspök és egyháztanító művei, Szent Ágoston amillenista nézetei és a 15. században Luther Márton antijudaista kijelentései – vezettek ahhoz a bibliailag téves következtetéshez, hogy az egyház Izrael helyébe lépett, Izraelt Isten elvetette. A zsidók testi gondolkodásúak, nem tudják megérteni a Biblia spirituális jelentését, ők az egyház ellenségei, az egyház ezzel szemben a lelki, az igazi Izrael, amely sokkal dicsőségesebb, mint az Ószövetség, a zsidók vallása. A diadalmas katolikus egyház az igazi örökös, mert hívei elfogadják Krisztust Messiásnak, míg a zsidók megtagadták, sőt meggyilkolták őt.
Ezek a gondolatok már kétezer éve – és napjainkban is – terjednek a zsidókkal kapcsolatban keresztény gondolkodók, lelkészek és politikusok körében, ami nyilvánvalóan hatással van a közemberek gondolkodására is. A bibliai értelmezésen túlmenve a zsidókat – mint egyéneket – makacs, ostoba, gonosz, sőt, fifikásan csaló, hazug és mindenkiből hasznot húzó embereknek állítják be, így a 18-19. század folyamán a tőkés-ipari fejlődés által végbemenő negatív társadalmi változások miatt, valamint a modern kor valamennyi válságáért könnyű volt felelőssé tenni őket.

Ugyanakkor kezdetben a zsidók számára a Jézus-hívők egy eretnek szekta volt és igyekeztek a kereszténységet hátráltatni, sőt kiirtani. A keresztények ugyanis azt mondták, hogy itt volt a Messiás (akit ők is nagyon vártak), de ők nem ismerték fel, meggyilkolták az Isten Fiát. A zsidók (általánosságban) azóta se fogadják el, hogy ők tették, szerintük „az a Jézus” csak egy próféta volt. (Dániel könyvének egyik értelmezése szerint a zsidók majd az Antikrisztusról fogják azt hinni, hogy a valódi Messiás, és az ő lelepleződése fogja kirobbantani az Armageddoni csatát.)
Társadalmilag pedig egy elszeparálódott, csupa „furcsa” szokást követő „idegen” nép a zsidó, amely ismeretlensége révén félelmet, ellenérzést vált ki az emberekből – kérdés, hogy valóban ennek hol van a gyökere és mi az oka, hogy ez kétezer év alatt sem változott.
A történelem során több legitimált zsidóüldözési módszer felbukkant, gondolok itt a keresztes háborúkra (ez épp az a háború volt, ahol a keresztények és a muszlimok is irtották a zsidókat), a pogromokra, a vérvádra (= boszorkányperek zsidókra szabva), és persze magára a holokausztra is. Mindezeket legtöbbször Jézus nevében.

Ezen (és a múltkori cikkben is említett) történelmi és bibliai tények tekintetében igazából nem furcsa, hogy a holokauszt világméretű szinten megtörténhetett és ehhez kvázi asszisztált mind a politika, mind az egyház – a keresztény és zsidó egyház egyaránt. Természetesen nem egyénekre gondolok, minden papra, minden emberre, aki az egyház kötelékein belül dolgozott, hanem általánosságban, mint szervezetre. Tagadhatatlan, hogy voltak erőfeszítések a zsidómentéssel kapcsolatban, voltak felszólalások, tiltakozó levelek, óvóhelyek, segélyszállítmányok, nem kevesen voltak, akik a halált is vállalták zsidó embertársaikért és nem elvetendő a megtévesztő propaganda szerepe sem. Bár Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, esztéta, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja szerint felelőssége van az akkori zsidó vezetésnek abban, hogy ennyi ember deportálása megtörténhetett: „Amennyiben nem olyan röpcédulákat adnak ki, melyben az szerepel, hogy minden intézkedésben engedelmeskedni kell a hatóságoknak, akkor a deportálás kimenetele megváltozott volna. A zsidó vezetőség tudta, hogy gázkamrákba küldik azokat, akiket deportálnak, mégis ezt tette. Amennyiben azt írják röpcédulájukra, hogy akit deportálnak, azokat ki fogják végezni, akkor vajon melyik anya lett volna az, aki felszáll a vonatra?” – azt gondolom, ez eléggé sarkított; háború volt, az emberek mentették, ami menthető, a kisebbik rosszat választották, ami jelen esetben a munkaszolgálat volt a halállal szemben és az sem hagyható figyelmen kívül, hogy eleinte meg sem fordult a fejükben, hogy itt egy világméretű népirtás kezdődött.

A kereszt aspektusa

Ábrahám utódai, egy 72 fős család költözik Egyiptomba József idején és ebből válik néhány emberöltő alatt egy leigázott, rabszolgasorba taszított nemzet. Az Úr hatalmas kézzel, csodákkal megszabadítja őket az egyiptomi rabszolgaságból, és egy új földet ígér nekik, nem kevés harcok árán, de garantáltan. Törvények és rendeletek által tartja össze ezt a közösséget és felemeli minden más nép fölé, olyan értelemben – és ez nagyon fontos! –, hogy ők az Egyisten választott nemzete és dicsőségének földi képmása. Különbözőségük nem önmagukban, emberi mivoltukban rejlik, hanem abban, hogy az Úr rajtuk keresztül mutatja be magát a többi, nem Jahve-hitű nemzetnek, ezzel megadva a lehetőséget és a vágyat (!) arra, hogy a többi nép is elfogadja Őt Istenének. Ez egyértelmű akarata Istennek és egy nagyon fontos dolog, amivel azonban a zsidók nem voltak képesek azonosulni.
A zsidók „keménynyakú nép”, a szabályok áthágása, a törvények figyelmen kívül hagyása vagy átértelmezése, a felsőbbrendűség, de legfőképpen a bálványimádás, a kiüresedett, őszinte hit és engedelmesség nélküli szertartások miatt az Úr elfordult tőlük és leigázták őket. Akkoriban, ha az egyik nép legyőzte a másikat, olyan volt, mintha az ő istenük győzte volna le a másik istenét, és mivel erősebbnek bizonyult az az isten, ezért az új nép átpártolt. Érdekes azonban látni a Bibliában, hogy amikor a két nagy birodalom, az asszírok és a babiloniak leigázták Izraelt, akkor ők mégis kitartottak a Jahve-hit mellett. Óriási hitválság keletkezett: vajon az ellenség istene erősebb, mint Jahve, vajon az istenük elhagyta őket végleg? – és a hitfejlődés útja, hogy ebben a nehéz kérdésben az a válasz születik, hogy Jahve sokkal hatalmasabb! Hiszen a próféták (Ézsaiás, Ezékiel, de tulajdonképpen már Mózes is) végig arról beszéltek, hogy ha bűnben élnek, akkor büntetés jön, ám az ítélethirdető próféciák mellett végig jelen van az irgalom, a vigasztalás ígérete. Éppen ez válik istenérvvé, hogy Jahve megmondta előre, hogy a babiloniak csak eszköz a kezében, ugyanúgy, mint majd a szabadító Círusz perzsa király is. A mai napig egy sarkalatos kérdés, hogy a holokauszt Isten büntetése volt-e, Hitler és a németek Isten eszköze volt-e és mennyiben felelősek a tetteikért.
Nem véletlenül Soa vagy Soá (‏‏שׁוֹאָה) – ami teljes pusztulást, kiirtást jelent – a zsidó terminusa a holokausztnak, amely szó a Szentírás eredeti, héber változatában legtöbbször olyan helyeken szerepel, ahol Isten büntetés gyanánt, valamilyen csapással sújtja választott népét (pl. Ézs 6:11; 10:3; 47:11; Zof 1:15).

Az egyiptomi szabadítás, és a tejjel-mézzel folyó Kánaán ígérete összekapcsolódik a Messiásvárással. A zsidók ezért is gondolták, hogy Jézus politikailag szabadítja meg őket. Egy olyan megváltót vártak, aki nem istállóban születik, hanem palotában, nem a szegények Galileájában él, hanem Jeruzsálemben, nem egy asztalos fia, hanem legalább a főpapé. Egy olyan Messiást vártak, aki megtisztítja a vallást a különböző irányzatok versengésétől (farizeusok, szadducceusok, zelóták, esszénusok, herodiánusok), aki hatalommal jön el, elűzi a rómaiakat. Egy olyan Messiásra vártak, aki megalapítja a földi királyságát, helyreállítja Izrael dicsőségét, az egész föld minden nemzete fölé emeli. Épp ezért nem igazán tudtak mit kezdeni Jézus ilyesféle kijelentéseivel: „Ha valaki első akar lenni, akkor legyen ő az utolsó, és legyen mindenki más szolgája.” (Mk 9:35); „Az én királyságom nem evilágból való” (Jn 18:36); „Aki különbnek tartja magát másoknál, azt megalázzák. Aki viszont megalázza magát, azt felemelik Isten országában.” (Mt 23:12) Csak földiekben tudtak gondolkodni, pedig Jézus végig valami sokkal nagyobbról beszélt, ahogy az Ószövetség is tette sok száz éven át: Legyőzöm a bűnt és a halált! Aki bennem hisz, örök élete van! – Ennek okán csalódtak, és Jézust nem fogadták el megváltóként és ebből kifolyólag az Újszövetség sem bír érvénnyel számukra.
Mindezektől függetlenül Isten most és mindörökké ugyanaz, nem változtatja meg amit mond, így az Ószövetségben, az Ábrahám kora előtt elhangzott ígéretek a mai napig érvényesek és amíg ez a világ tart, azok is lesznek: Isten az ábrahámi szövetség szemüvegén keresztül nézi a világtörténelmet. Úgy fog bánni a nemzetekkel, ahogy ők bántak a zsidókkal: „Én pedig nagy nemzetté teszlek, és megáldlak, nevedet naggyá teszem, sőt, áldássá teszlek téged! Megáldom, azokat, akik téged áldanak, de akik átkoznak téged, azokat én sújtom átokkal! Rajtad keresztül megáldom a föld összes nemzetségét!” (1Móz 12:2-3)
Mark Twain, aki egyébként (ő nem így fogalmazta meg, de szerintem) antiszemita volt, azt mondta: misztikum, hogy a zsidóság fennmaradt.

Gondoljunk csak az egyiptomiakra, akik azt mondták: fojtsátok a gyerekeket vízbe – majd ők fúltak vízbe a Vörös-tengernél. Vagy a 15. századi spanyol vérengzésre, ahol több százezer zsidót öltek meg, üldöztek el – Spanyolországnak nélkülöznie kellett a fejlett kézművesipar és a fejlődést jelentő pénztőke legjobb szakértőit: a mórokat és a zsidókat. A felelőtlen Balfour-nyilatkozatra, ami egy meghiúsult, be nem tartott ígéret maradt csupán a cionisták és a hazát kereső zsidóság felé, amit követően a brit birodalom elveszítette az összes gyarmatát. A Gestapo gettóira, melyek fallal szeparálták el a zsidókat – aztán 6 év után felépült a berlini fal, amelyen ha átmentél, a saját testvéred ölt meg. Érdekes a történelem menetét végigbogarászni, különösen Isten Igéjének a fényében, amely több helyen is nyomatékosítja, hogy Isten semmi áron nem hagyja, hogy elvesszen a népe, sőt, megvédelmezi ellenségeitől: „aki titeket bánt, az az én szemem fényét bántja” (Zak 2:8), „áldott, aki téged áld, Izrael! De átkozott, aki átkozni mer!” (4Móz 24:9). „Ezt mondja az Örökkévaló, aki teremtette a napot, hogy világítson nappal, aki megszabta a hold mozgását, s a csillagok pályáját, hogy világítsanak éjjel, aki felkorbácsolja a tengert, hogy zúgjanak hullámai, kinek neve az Örökkévaló, a Seregek Ura: „Ha ezek (ti. az elemek) már nem engedelmeskednek törvényemnek, csak akkor nem lesz többé Izrael nemzet a szememben!” (Jer 31:35-37), A föld széléről hoztalak el, a világ végéről hívtalak magamhoz. Azt mondtam neked: Szolgám vagy! Én választottalak, soha nem doblak félre! (Ézs 41:9), „Mert a nép és az ország, amely néked nem szolgáland, elvész, és a népek mindenestől elpusztulnak.” (Ézs 60:12 – Károli)

Tükör

Milyen szerepe van az egyháznak a rasszizmus ellen ma – általában véve? Sajnos azt kell mondjam, még mindig szinte semmilyen! A tapasztalatok-statisztikák azt mutatják, hogy a rasszizmus – persze soha sem nyíltan – de igenis jelen van az egyházakban, értve a történelmi egyházakat és az egyéb gyülekezeteket is. Nem csak a zsidó rasszizmus, de a romák, az afroamerikaiak, vagy egyáltalán az idegenek szeparálása is megfigyelhető sok helyen.
Miért lehetséges ez?
Ennek nagyon sok és nagyon mély oka lehet, de véleményem szerint az egyik legnyilvánvalóbb indoka az, hogy eleve az Úr Szelleme hiányzik ezekből a gyülekezetekből és ennek eredménye az őszintétlenség, a képmutatás, a törvényeskedés, az elvilágiasodás, a múlttal való szembenézés teljes hiánya, a bűnök takargatása, a hatalomféltés.
Jutta Hausmann kijelentette: „fel kell vállalnunk azt a történelmi tényt, hogy számos mulasztás, antiszemita megnyilvánulás egyaránt egyházunkhoz köthető. Németországban és Magyarországon ugyanúgy voltak olyan egyházi vezetők, akik elfordultak az evangélium üzenetétől és azzal ellentétesen, más, egy romboló ideológia kiszolgálói lettek. Mindez megengedhetetlen és elítélendő. Tanulnia kell ebből a ma emberének és egyházának ahhoz, hogy ilyen máskor meg ne történhessen. (…) Sok esetben lehet azzal találkozni, hogy előbb hibáztatják Németországot, mint saját népüket az emberek ahelyett, hogy a saját múltfeldolgozásukat elvégeznék”.
Azt mondjuk, okkal és jogosan, hogy meg kell újulnia az egyháznak, fejjé kell lenni, nem farokként menni az események után. Azonban az egyház nem emberek masszája, hanem öntudattal rendelkező egyének csoportja. Nem kenhetjük rá „másokra”, legfőképpen nem a „rendszerre” a saját érzéseinket, döntéseinket.

Isten nem személyválogató sem negatív, sem pozitív irányban. Zsidónak és nem zsidónak a Názáreti Jézus az egyedüli megváltó és szabadító, Krisztusban egyek vagyunk, nincs értelme a zsidó-keresztény ellentéteknek. Szükség van odaszánásra, engedelmességre, az előítéletek lerombolására, a zsidók elfogadására, és segítenünk kell abban, hogy kimeneküljenek az áldozati állapotból.
Ítélkezni, ész nélkül szajkózni, amit a tömeg kántál, nem nehéz, különösen, ha egy olyan országban élsz, aminek a vezetői leköpik az emlékműveket, de szükséges, hogy önmagunkkal tisztában legyünk; van-e reális oka a gyűlöletnek, van-e értelme és miben tudunk mi magunk változni, változtatni. Krisztus figyelmeztetése: „legyetek készen!” – sosem olyan aktuális, mint napjainkban.

Forrás: Lengyel Péter: A zsidóság Isten szemüvegén keresztül (2015.03.01. Vasárnap Este)

„Ha tudnák, hogy minek ásnak, / hogy maguknak, hogy nem másnak, / maguknak, a többieknek, / asszonyoknak, gyerekeknek.” (Choli Daróczi József) – Következő részben: a Porajmos.

 

Auswitz, végállomás – Holokauszt-történelem a XX. században

„Kiálts rám! s fölkelek!” (Radnóti: Erőltetett menet)

Miért?

A második világháború az emberiség történetének legnagyobb és legtöbb halálos áldozattal járó fegyveres konfliktusa volt 1939 és 45 között. A harcokban közel 70 nemzet vett részt, több mint 73 millió civil és katona vesztette életét. A világháború végén két atombombát dobtak Japánra. 220.000 ember halt meg, a sugárzás okozta betegségek még ma is pusztítanak.
A világháború során több népirtás is történt, de az áldozatok számát és az elkövetés módszerét illetően kiemelkedik a holokauszt, amelynek során több millió embert öltek meg, többségében zsidókat. A 7,3 milliós európai zsidóság 78%-át, vagyis körülbelül 6 millió embert végeztek ki. Rajtuk kívül meghalt 2-3 millió szovjet hadifogoly, 2 millió lengyel, másfél millió roma, 200.000 fogyatékos, 15.000 homoszexuális és 5000 Jehova tanúja. Ezek mind emberek voltak. Barátok, rokonok, asszonyok, gyerekek, kedves szomszéd, tanár néni, boltos néni…
A zsidókat a civil társadalomból kizáró nürnbergi törvények évekkel megelőzték a második világháborút. Adolf Hitler a landsbergi börtönben írt művében, az 1925-ben megjelent Mein Kampf-ban (Harcom) háborút hirdetett a zsidóság ellen (Idézet a Moly olvasóitól: „Nem ajánlom senkinek ezt a könyvet. Akit érdekel, úgyis megpróbálja majd elolvasni. Viszont ha valakiből egy kicsi undort se vált ki, azzal valami baj van.”). Bár Hitler nem ír a zsidók kiirtásáról, de visszaemlékezések szerint beszélt róla; Joseph Hell újságíró szerint 1922-ben ezt mondta:

„Ha hatalomra jutok, legelső dolgom a zsidók megsemmisítése lesz. Amint meglesz hozzá a hatalmam, akasztófasorokat fogok állítani – például a müncheni Marienplatzon –, amennyit csak a forgalom enged. Oda lesznek a zsidók felakasztva, kivétel nélkül; és addig lógnak ott, amíg bűzleni nem kezdenek; addig lógnak, amíg a higiénia szabályai engedik. Amint levágják őket, jön a következő adag, és így tovább, amíg csak marad zsidó Münchenben. Más városok követni fogják a példát, amíg Németország teljesen meg nem tisztul a zsidóktól.”

Hitler a zsidókat vádolta a nyugati bankvilág és a kommunista Szovjetunió irányításával, ráadásul az első világháborúban elszenvedett vereséget és az igazságtalan versailles-i békét is az ő számlájukra írta. A gazdasági válságtól szenvedő ország előtt a zsidóságot tette meg bűnbaknak. Az 1935. szeptember 15-én Nürnbergben meghozott törvénycsomag két részből állt, melynek egyike a német állampolgárság kérdését szabályozta, a másik pedig „a német vér és becsület tisztaságát” volt hivatott védeni. Mindkét törvény esetében Hitler zavaros fajelméleti nézetei domináltak. A törvény értelmében a zsidók nem minősültek német állampolgárnak, azonban azt, hogy ki tartozott ebbe a közösségbe, nem a vallási hovatartozás, hanem egy genealógiai – tehát faji – vizsgálat döntötte el: azok, akiknek legalább három nagyszülőjük zsidó volt, illetve akik zsidó személlyel kötöttek házasságot. A náci vezetés 13 alkalommal toldott kiegészítéseket a törvényekhez, mígnem az 1942-es wannsee-i konferencián a fizikai megsemmisítés mellett tették le voksukat. A nagyhatalmak vezető politikusai annyira le voltak nyűgözve a hitleri Németország gazdasági növekedésétől és megerősödésétől, hogy a jogfosztó jogszabályoknak nem nyilvánítottak különösebb jelentőséget.

Hogyan?

A háború kitörésével megkezdődött a zsidók területi elkülönítése. 1939 őszén a németek megszállták a mintegy kétmillió zsidó lakta Nyugat-Lengyelországot. A zsidókat és a cigányokat gettókba zárták, ahonnan tehervagonokkal szállították őket a több száz kilométernyire fekvő munkatáborokba. Ide csak azok kerültek, akiket munkára alkalmasnak találtak. Akiket nem, azokat egy Auschwitz melletti erdős területen levetkőztették és azt mondták nekik: zuhanyozni mennek. Amikor a gáz az utolsó emberrel is végzett, a Sonderkommando, magyarul Különleges Egység a holttesteket tömegsírokba, vagy a krematóriumba vitték.
Kb. 50 tábor volt. Kezdetben alig voltak nagyobbak egy pincénél vagy raktárépületnél, később hatalmas, a városon kívül elhelyezkedő táborrá nőttek. A foglyok napi 12-14 órát dolgoztak a német hadiipar számára; sokan belehaltak az éhségbe, az őrök kegyetlenkedéseibe vagy az embertelen körülményekbe.
Hitler és társai hosszú tervezés után tudatosan, hidegvérrel és előre megfontoltan akartak kiirtani egy egész népet. A német bürokrácia minden ága részt vett a tömeggyilkosságok megszervezésében, az ország – egy holokausztkutató szavaival élve – „népirtó állammá” vált.

1944-ben Magyarország politikai nyomásra, de nem eszmei előzmények nélkül támogatták a magyarországi zsidóság gettókba zárását és deportálását. A feladatot az Adolf Eichmann által vezetett Judenkommando irányításával és a magyar közigazgatás és csendőrség aktív támogatásával végezték el. Közel félmillió magyar zsidó került Auschwitzba. Magyarország nem védte meg állampolgárait, vezetői a gyilkosok közt voltak, vagy cinkosan hallgattak. Az országban a háború előtt mintegy 900.000 zsidó élt, a háború végére 255.000-en maradtak.

Igaz ez?

„Mindent örökítsetek meg, szedjétek össze a filmeket, szedjétek össze a tanúkat, mert egyszer eljön majd a nap, amikor feláll valami rohadék, és azt mondja, hogy mindez meg sem történt.” – Eisenhower.

Bár a holokauszt a történészek szerint az egyik legjobban dokumentált jelenkori történelmi esemény, írásos dokumentumok, fényképek, videók, visszaemlékezések, irodalmi művek erősítik meg, hogy ez a borzalom megtörtént, mégis, az 1970-es-80-as években megjelentek a holokauszttagadók. Van, aki azt mondja, az egész nem történt meg, van, aki szerint az adatok túlzóak és vita folyik azon, hogy ki a felelős. Nagy erőfeszítések történtek a holokauszttagadás büntethetővé tételére. Izraelben és 12 európai országban (köztük Németország) bűncselekmény a holokauszttagadás, USA-ban nem, az Európai Unió-ban a javaslat ütközött a szólásszabadsággal. Ugyanis az izgatás, a gyűlöletkeltés és a véleménynyilvánítás szabadsága között sokszor hajszálvékony a határ.
Magyarországon évtizedes vita után, a parlament döntése alapján 2010 óta bűncselekmény a holokauszt tagadása, a büntetés egytől három évig terjedő szabadságvesztés. Nem sokkal bevezetése után a jogszabályt módosították, így ma a kommunista tömeggyilkosságok, népirtások tagadásáért is kiszabható börtönbüntetés. A törvény célja, hogy csökkentse az antiszemitizmust, a rasszizmust, javítsa a közbeszéd minőségét, segítse megőrizni a polgárok méltóságát. Az első jogerős ítéletet 2012-ben hozták, mely – nem meglepő módon – ellenérzéseket váltott ki.
Ma a Földön 5 emberből 1 antiszemita. Egy néhány éve készült felmérés szerint a magyar lakosság 12%-a holokauszttagadó, többségül 18-29 év közötti, felsőfokú végzettséggel nem rendelkező férfi.

Ki tudná megmondani, valójában mennyi ember, hány gyerek, idős ember, mennyit és milyen módokon szenvedett, akkor ott, fizikailag és később is lelkileg, mennyi élet ment tönkre… Irtózatos belegondolni, hogy volt, aki ezeket megtette és volt, aki végignézte szótlanul, bólogatva vagy gyűlölve önmagát. Ijesztő, hogy ez bennünk van, hogy az ember képes ekkora gonoszságra; mintha akkor felnyílt volna egy gát, ami mögé be van szorítva az emberi gonoszság. Nehéz felfogni, elfogadni, megérteni és felhasználni ezt az egészet, de bárhogy is van, sajnos megtörtént és tanulnunk kell belőle!

– És hol volt Isten? A következő részben az egyház szemszögéből vizsgáljuk meg a holokausztkérdést.

 

Lemezajánló – Jon & Steffie: Strength in weakness

Higgyétek el, én megpróbáltam… megpróbáltam utálni. Hiszen ez egy átlagos, amerikai keresztény muzsika, angol, tehát számomra semmit sem mondó, de amúgy se egetverő szövegötletekkel operáló zene. De akkor meg mi van?!

Nem sokat tudok Jonathan Markey-ról, csak annyit, amennyit a vajtai konferenciák hátsó soraiból tapasztaltam. Volt 3 dal, ami annyira fülbemászó volt, hogy utána még napokig azt dudorásztam…
2013-ban jelent meg a kislemez, hozzánk tavaly nyáron érkezett, én pedig azóta sem vettem a fáradságot, hogy belehallgassak. Ugyanis nem tetszik a borítója. Nem tudnám megmondani, mi nem tetszik benne, mert az ötlet és a mondanivaló alapvetően nem rossz, számomra mégis kicsit olyan semmilyen. Egy kicsit ilyen a belbecs is: nem csap oda. – Ezért akartam utálni. Mert oda tudna! De nagyot ám!

A zenészgárda a szokásos: Dobner Illés, Komáromi Kornél, Pető Illés, a Story of grace vonósai: Kovács Péter, Biczó Bernadett, Papp Marcsi, Görbicz Fülöp, Géczi Teodóra és a budapesti Golgota énekesei: Maros Eszter, Komáromi Orsi, Dobner Évi. A doboknál Hidász Tomi. Jon Markey zongorázik, 3 dalt ő énekel, a többit Steffie Markey. A keverőknél Pap Geri és Mike Payne. Ismerjük ezt a társaságot, nem igazán tudnak hibázni.

Igazából, aki hallotta már Neil Livingston lemezét, annak az első perctől teljesen kiszámítható, amit hallani fog. Nyilván, mivel ez egy zongorista lemeze, ezért nem a gitár a főszereplő, hanem inkább a zongora és a vonós szekció – és a basszusgitár! És persze tudjuk, milyen, mikor Illés a háttérben beleszólózik, milyen kanyarokat szokott becsempészni Pető Illés, hogy Kovács Péter tud azért hegedülni (khm…), ismerjük Hidász Tomi jellegzetes „ropogós” dobolását, és tudjuk, milyen a kórus. Hú, hát nagyon jók, persze! Ma meg holnap. Még kétszer meghallgatom, aztán fiók. Ez megy úgy nagyjából az első három dalon át. Alapvetően remek dicsőítő muzsika, könnyen emészthető, sokáig a fülben mocorgó dalok. De tudod, hogy a sorsa a fiók…

Megpróbáltam leírni, hogy egy átlag kereszténymuzsikával van dolgunk. De aztán a két utolsó dal azt mondta, hogy nem… ezt nem írhatom le. A címadó dal nekem A dicsőítődal. Ez az, aminek a második percéről már térden állsz, és a Mennyben érzed magad, az Úr lábai előtt. Itt jön ki leginkább Jon jellegzetes hangja, és hogy ez a srác igenis ért a zongora nyelvén. A dal fantasztikus dinamikával dolgozik, egy lassú, duzzadó hullám, majd egy pillanatra a zongora elé tolják a bandát, hogy aztán lezárják egy csöndes zongora-basszusgitár közös jazzes jammeléssel. Ritkán hallani ilyen izgalmas dallezárást. TÖKÉLETES!

Aztán az utolsó dal, szintén egy lassú levezetés, kicsit gyengébben indul, mint a címadó, de a dal közepén lassan felhúzza az egészet, belép a Pető Illés-féle effekt, a kórus, aztán jön egy szünet, ami beleszorítja a levegőt az emberbe. És akkor… berobban Kovács Péter és sikítva rohangálsz körbe-körbe a szobában! TÖKÉLETES!

Nyilván lenne mit javítani; lehetne kicsit több elrugaszkodás az átlagtól, lehetne több hátborzongató pillanat (mert, mint láttuk, képesek rá), lehetne kicsit izgibb dalszöveg. Lehetne kicsit erőteljesebb, dögösebb, szenvedélyesebb. – Bátrabb! Lehetne. Lesz? Legyen!

 

نEM!

3052 km-re innen keresztény férfiakat, nőket és kisgyerekeket gyilkolnak halomra. – نem tudom, mit tehetnék. Másik földrész.
1011 km-re innen oroszok gyilkolják az ukránokat és fordítva. – نem tudom, mit tehetnék. Másik ország.
366 km-re innen Szombathelyen valaki rákban haldoklik. – نem tudom, mit tehetnék. Másik város.
2 km-re innen a szomszéd rendszeresen veri a felségét és a gyerekeit – نem tudom, mit tehetnék. Másik család.

Az elmúlt hónapokban az iraki keresztények ultimátumot kaptak az ISIS-től: vagy áttérnek az iszlám vallásra, vagy megfizethetetlenül magas különadót fizetnek. Egyéb esetben kard általi halál vár rájuk. (Máté evangéliuma 26:52 „akik kardot fognak, kard által vesznek el”)
A vallás nevében népirtást követnek el az iszlamisták. Több ezer keresztényt mészároltak le, köztük időseket, nőket és gyerekeket; a gyerekek levágott fejét botra tűzik elrettentő példaként. Gyerekeket… – sokan közülük még olyan szellemi szinten állnak, mintha a Fogtündérben hinnének… – – – Nyilvánvalóan ennek mélyebb jelentése van, szerintem az, hogy gyökerestől kiirtják a keresztény hitet. (Ézsaiás próféta könyve 14: 22 „Rájuk támadok – így szól a Seregek URa -, és kiirtom Babilónia nevét és maradékát, még az írmagját is – így szól az ÚR.”)
Irakban keresztény holokauszt zajlik. A vallás nevében megölnek bárkit, akit akarnak.
Jelenleg, innen nem egészen 3 és fél órányi repülőútra olyan komoly népirtás folyik, mely összemérhető Hitler hasonló rendszerével. Normális emberek a zsidó holokausztot az emberiség legborzalmasabb rémtettének nyilvánítják – és az is! – – – Mégis, az egész világ úgy tesz, mintha SEMMI nem történne.
A világ lakosságának durván 32%-a, megközelítőleg 2milliárd 200millió ember kereszténynek vallja magát. – – – És mégis, az egész világ végignézi, ahogy megölik a testvéreinket. (Jakab levele 4:17 Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak.)

Mit tehetek én itt Egerben…? Semmit. Igazából. Bejelölhetem a facebookon, hogy szolidaritást vállalok a megkínzott keresztényekkel. A facebook-tevékenységek, az ismerős ismerőse által vagy a nyilvános profilfotók által olyan emberekhez is eljuttatja az információt, akik nem tudtak erről a helyzetről vagy úgy gondolák, nem kell tudniuk róla.

Beszélek, mert azt akarom, hogy mindenki tudjon róla! Országaink, vezetőink küldjenek segítséget, óvják meg az ártatlanokat!

Imádkozom. Értük. Magamért, a családomért. Mert hétfőről keddre velem is megtörténhet. Vegyük nagyon komolyan az imát, mert az Isten akarata szerinti őszinte és kitartó imában világmindenséget átformáló erő van! Imádkozzunk az iraki keresztényekért és mindazokért, akiket Jézusért üldöznek a világban, mert „nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének” (Jak 5:16), mert „nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét” (2Tim1:7), mert „az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem” (Ézs 55:11), mert „(Isten) mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint (Ef 3:20).

ن : arab N betű, mely ezen a nyelven a keresztény szó megfelelőjének első betűje.

 

Könyvajánló – A család ereje

Dr. Máté Gábor és Gordon Neufeld: A család ereje – Ragaszkodj a gyermekeidhez!

Dr. Máté Gábor és Gordon Neufeld pszichiáter egyesült erővel elemzik korunk egyik legégetőbb problémáját: a kortársak egyre inkább átveszik a szülők szerepét gyermekeink életében. A gyerekek társaiktól tanulják meg, mi a jó és mi a rossz, milyenek legyenek, hogyan viselkedjenek, ez azonban aláássa a családokat, megmérgezi az iskola levegőjét, agresszivitással és korai szexualitással teli ifjúsághoz, a kamaszbandák, az iskolai lövöldözések, a kamaszkori öngyilkosságok számának emelkedéséhez vezet. Ne hagyjuk! A család ereje visszahelyezi jogaiba a szülőt, az elméleti háttér megismertetésén túl pedig tanácsokkal szolgál, hogy visszataláljunk ősi szerepünkbe. Segít, hogy gyermekeinknek irányt mutassunk, hogy megtapasztalhassák a család erejét. – így ajánlja a könyvkiadó ezt a nagyszerű könyvet.

Örülök, hogy rátaláltam Dobozi Péter ajánlásának köszönhetően erre az olvasmányra, mert nagyon régen nem olvastam már ilyen szakmailag kiváló, precízen megírt, elemző és valóságos segítséget nyújtó könyvet. Szeretném megosztani önökkel, hogy én, mint szülő és tanár miért ajánlom.
Három gyermeket nevelek és több mint huszonöt éve dolgozom középiskolai tanárként.; tapasztalatból beszélek tehát, amikor a gyermekek és fiatalok életének alakulásáról, a családok állapotáról és a családi, iskolai nevelés egyre fokozódó nehézségeiről, nem várt problémáiról írok.
Egyre gyorsuló jelenség az, hogy a pedagógiai módszereinket, tananyagainkat, a diákokhoz való attitűdjeinket, megközelítési, nevelési módszereinket, újra és újra le kell cserélni! Ez tíz-tizenöt éve kb. 2-3 évente vált elkerülhetetlenné, aztán már évente. Azzal a jelenséggel találtuk ugyanis szembe magunkat, mi tanárok, hogy az új generáció (az új 9. osztály) valami teljesen és egészen más, mint a tavalyi! De döbbenetesen! Azok az értékek, normák, mondhatnám „alapértelmezett programok”, amelyeket addig a családi és társadalmi szocializáció által a gyerekek magukkal hoztak, az a szemünk láttára tűnt el, szinte egyik napról a másikra!
Majd pedig már év közben is elkezdtek óriási változások zajlani, romlása mindannak, amire addig az egyszeri felnőtt és pedagógus építhetett. S itt most nem a nyolc osztályból hozott alapkészségekre és tananyagtudásra gondolok. Az egy másik történet. Az alapvető kulturális értékekre, normákra, viselkedési szabályokra, emberi megnyilvánulásokra gondolok. Ez félelmetes és megdöbbentő élmény, minden felnőttnek, aki találkozik vele.
A másik tapasztalat, hogy ezek a dolgok csak úgy megtörténnek, senki nincs a fogadásukra felkészülve, sem a szülők, sem a nevelők, sem az egész felnőtt társadalom. Hideg zuhanyként ért minket egy rakás változás a társadalmunkban. (messze nem a politikáról beszélek) Ez pedig katasztrófa-gyanús helyzet!
Itt nem léphetem át, azt sem persze, hogy milyen sokat változott, hanyatlott az a társadalmi közeg, szociokulturális környezet, amiben a gyerekeink felnövekednek. Erről nálam sokkal avatottabb személyek sokat írtak már, de mintha aludna a felnőtt társadalom, vagy nem akarná, nem merné látni, hogy mi van körülötte.
Alig vannak jól funkcionáló családok, alig vannak olyan közösségek, amelyek körülveszik, bölcs szeretettel nevelik és óvják a gyerekeket, a pénzkeresés prioritása mindent felülmúlni látszik. Minden eladó. A modern pszichológia pedig mindent megmagyaráz, semmi sem tilos, semmi sem bűn, minden megmagyarázható. Mindent tolerálunk, csak az intoleranciát nem.
Abszurd a világunk, a gyerekeknek nincsen jövőképük, vagy gyakran teljességgel irreális. A család helyét a nevelésben pedig átvenni látszik, – ha már át nem vette – a média és a kortárscsoportok. Ez pedig katasztrófa!
A gyerekeink egy olyan társadalomban nőnek fel, ahol kicsi koruktól kezdve a következőt látják: hazugsággal teli a világ, irrealitás, manipuláció a rajzfilmekben, reklámokban, játékfilmekben, a kapcsolatokban, az iskolában, a politikában, a közéletben, még a jogrendszerünkben is. Minden relatív és semmi sem abszolútum, vagy biztonságos. A Föld, amin élünk szörnyű állapotban van, a felnőttek, akiknek mintaadó és biztonságot nyújtó szereppel kellene rendelkezni, igen gyakran bizonytalanok, talajvesztettek, kiszolgáltatottak, kiszámíthatatlanok, önzőek, éretlenek, a legkülönbözőbb szellemi áramlatok hullámain hánykolódnak. Sajnos nem vagyunk eléggé szilárd viszonyítási pontok a gyerekeinknek.
A közéletben a marketingmédia, a „gazdasági megfontolások”, a „költséghatékonyság” csapdáiban vergődünk (ezek már korunk legújabb szitokszavai) és a gyerekeinket is észrevétlenül átadtuk (fogalmazhatnék erőteljesebben: eladtuk) ezeknek. Már ők is piac, minden szempontból és igaz rájuk is, hogy ahol nem vásárolsz, ott te vagy az áru. Szappanoperákon, valóságshowkon, tehetségkutató műsorokon, buta reklámokon és sorozatokon, ellenőrizetlen bármilyen más műsoron nőnek fel. Ehhez ott van még a pc-hatás, a családok elárasztása számítógépekkel és internettel, okos telefonokkal, közösségi portálokon zajló látszatkommunikációval, borzalmas „játékokkal”, az ezek általi romboláson nőnek fel a gyerekeink és nőttek fel az elmúlt 20-25 évben.

Mielőtt valaki vaskalapos idejétmúlt gondolkodású mizantrópnak titulálna, (nem biztos, hogy ezt a mondatot az érettségizőink megértik) elmondom, hogy tudok arról is, hogy ezek az eszközök, a médiák által nyújtott lehetőségekkel használhatóak lennének okosan is és van hasznos és előrevivő hatásuk, céljuk, funkcióik is. De ehhez kellene egy biztos családi háttér, érett és elkötelezett szülőkkel, kiszámítható életszabályokkal és megélhetéssel. Hogy anya és apa (sőt a nagyszülők, rokonok, barátok) ott legyen a gyermek életében, sok időt töltsenek együtt, nagyon szeressék egymást! Hogy a felnőttek ott legyenek – okosan és szeretettel –  a gyerekek életében, otthon legyenek, amikor tv-t néz, lehetőleg keveset nézzék, sőt lehetőleg együtt nézzék azt, ha már nagyon muszáj, s a felnőttektől tanulják meg ezeknek az okos használatát! Ugyanez fokozottan érvényes a számítógépek és internet világára, mert  – nem túlzok –  életveszélyes lehet a kialakuló, éretlen és tapasztalatlan személyiség számára! Helyette csodás lenne, ha együtt dolgoznánk otthon a felnövekvő gyerekeinkkel a háztartásban, a kertben, a rokonságban, mint ahogy ez évezredekig a legjobb módja volt a szocializációnak. Emellett kimennénk minél többet a természetbe, olvasnánk, mozognánk együtt velük!
Ezek a modern világunkat agresszíven elárasztó kütyük és dolgok nem azt nyújtják és erősítik meg bennük, amire szükségük van! Felszínes értékeket és tudást engednek csak meg a gyerekeinknek, az igazi konstruktív és kreatív gondolkodás nem elvárás. Alantas ösztöneikre építenek, a celebsztárság, a „mert megérdemlem”- kultúra, az önzés és énközpontúság, „az azonnal meg akarom kapni”, a „lecserélem, ha problémás, vagy „nem elég menő”, a „pénzzel minden elintézhető”, stb. –gondolkodást preferálják. Ezek a hatások az érzéki, testi szinten tartják, sőt idejekorán belelökik a fiatalokat, azt mondják, hogy vásárolj, fogyassz, egyél, rúgj be, szabadulj fel, élvezd! Élvezd az életet, a pénzt, a másik embert, a száguldást és nagyon gyakran a rombolást is – többnyire úgy, hogy a problémáiddal nem nézel szembe, sokszor nem is tudatosulnak, viszont elnyomni megtanítanak bulikkal, alkohollal, droggal, számítógépes játékokkal, felszínes, időrabló chatezésekkel, szexszel, erőszakkal.
A baj ezzel legfőképpen az, hogy szemben áll mindazokkal az értékekkel, kulturális sémákkal és normákkal, ami előrevisz egy közösséget, családot, kapcsolatot, egy társadalmat. A szolidaritás, a szeretet, az önfeláldozás, a hűség, a becsület, az igazság, a jellem, stb., ma nem divatos kifejezések. Ezeket nem nyújtja a világ a gyerekeinknek, sőt eléggé erőszakosan presszionál az ellenkező irány felé, akkor is, ha nem vesszük észre, mert nincs időnk rá. Mi ezzel szemben az iskolában továbbra is klasszikus értékeket, tudást és normákat akarunk a fejükbe gyömöszölni és elvárni tőlük és csodálkozunk, hogy nem megy?!
Az egyik oldalon az iskola és a felnőttek, a másik oldalon pedig a körülvevő világ és kortárscsoportok – gyakran szöges ellentétben állnak egymással a fiatalok fejében. A szülők pedig a hétköznapok sodrában nem szembesülnek időben a rájuk váró kihívásokkal, csak akkor, amikor már nagy a baj. Az utóbbi tíz évben gyakran hallom a szülők szájából a mondatokat: „Drága tanárnő! Nem tudok mit csinálni a gyerekkel, már régen nem hallgat rám!; „Már kicsi korában is ilyen volt, az apja sem tud vele mit kezdeni” „Kérem, segítsen, fogalmam sincs, hogy mit kezdjek vele!”.

De a szülők válláról is szeretném levenni az írásom közben esetleg, a szándékom ellenére ráakaszkodó vádlást, mi szerint nem elég jó szülők! A mindennapi megélhetési harc, a durván változó, zavart világ, a családi, munkahelyi, egészségügyi problémák, bőven adnak küzdenivalót anélkül is, hogy a gyerekeink személyiségfejlődésében kellemetlenül bántó fordulatok állnának be. Ráadásul tátongó szakadék feszül a mi (szülők) és a gyerekeink társadalmi szocializációja között, ahogyan arról följebb beszéltünk. Így ma már hiába várjuk el ösztönösen azt, hogy mi is azt fogjuk kapni, amit mi adtunk a szüleinknek tiszteletben, megbecsülésben, tekintélyben, szeretetben, vagy, amit mi adtunk a gyerekeinknek ugyanígy, mert nem föltétlenül. Ez ma már nem „alapértelmezett”, meg kell küzdenünk a gyerekeinkért, nagyon gyakran szemben állva a körülvevő mainstreammel és ez erőt próbáló feladat.

A könyv éppen ebben kíván segíteni!
Ajánlom mindenki figyelmébe ezt a könyvet, ha még nem ismerik: Dr. Gordon Neufeld és Dr. Máté Gábor könyvét, a címe, a Család ereje – Ragaszkodj a gyermekeidhez! – alcímmel. 2014-ben jelent meg magyar nyelven a Libri kiadó gondozásában.
Nagyon jó szakmai könyv, amit minden szülő és pedagógus, gyermekekkel, fiatalokkal foglalkozó felnőtt kezébe adnék. A két pszichológus gyakorlati munkával foglalkozik, tényszerűen és színesen írják le a tapasztalataikat, valóságos élethelyzetekkel dolgoznak a társadalom sűrűjében. Konkrét, kézzel fogható tanácsaik vannak, szakszerűek, mégis érhetőek és olvasmányos a csaknem ötszáz oldalas írásuk, ami egyébként komoly hiánypótló munka.
Megerősítenek abban, hogy ne engedjük ki a kezeinkből a tradicionális szülői szerepet, hanem erősödjünk meg abban! Hogy ne higgyük el azt, hogy „ma már más a világ és mások a fiatalok”. Igen, persze a világ körülöttünk folyamatosan változik, de ettől függetlenül az alapvető emberi értékek és szükségletek ugyanazok maradtak. A Tízparancsolat nem csak a zsidó-keresztény kultúrának szól. Függetlenül attól, hogy hiszünk-e a Teremtő szerető Isten létezésében, a Tízparancsolat második fele az egyetemes emberi együttélési szabályokat tartalmazza. Ha ezt valaki nem hiszi el, nézzen bele a szívébe és kérdezze meg magától, hogy szüksége van-e arra, hogy biztonságban legyen, hogy tiszteljék, hogy hűséges legyen hozzá a szerelme, a házastársa, hogy igényli-e az élete és a magántulajdona, a párkapcsolata, a családja, a becsülete, az emberi méltósága védelmét?!
Ezt a cikket alapvetően nem hívő embereknek írtam, hanem mindenkinek, de ezen túl én hívőként nem tudom nem leírni, hogy szükségünk van ebben a földi létben, – ami egyszeri és megismételhetetlen csoda -, Isten ismeretére is. Sőt nem csak tudni, hogy valahol biztosan létezik, hanem hogy belépjünk abba a kapcsolatra, amire Isten a Teremtőnk mindannyiunkat hív. Hogy az élet célja csak azon túl érthető és értelmezhető. Van egy örökkévaló zsinórmérték, amihez mérhetjük az életünket, ami segít eligazodni, ami megtart egy életen át, és ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni. A szellemi törvényszerűségek olyanok, mint a fizikai törvények: megteheted, hogy nem hiszel benne és nem veszel róla tudomást, de attól még léteznek. Isten szava mindenkihez szól és igazságai olyan örökérvényű dolgok, amik nem változnak meg, és erre lehet és érdemes egyedül fölépíteni egy életet. Istenünk, a mi Urunk mindenkit hív ebbe a kapcsolatba, „Mert Isten úgy szerette az embereket, hogy az egyszülött Fiát adta oda cserébe értük, hogy aki hisz a Fiúban, az ne pusztuljon el, hanem örök életet kapjon.” ( János 3:16) Az Ő Fia, Jézus Krisztus által mindenkinek megszerezte a szabadulást és mindenkinek megszerezte a jogot arra, hogy Isten családjába tartozzon, Isten gyermekeként. Ez a kapcsolat és döntés azonban önkéntes és szabad akaraton alapuló elkötelezettség. Isten Igéje elérhető a Bibliában. Az abból megismert igazság tesz minket igazán szabaddá. Isten szava pedig mindenkihez szól és hív minket a Szentháromság szeretetkapcsolatába! Ennél nagyobb és mélyebb szeretet, ennél nagyobb perspektíva, kihívás és kaland és egyben biztonság pedig nincs a földön!

„Mindenek fölött azonban teljes szívvel és lélekkel szeressétek Istenünket, az Örökkévalót, mert csak így őrizhetitek meg magatokat.” (Józsué 23:11)
„Mert az Örökkévaló szeme át- meg átfésüli az egész földet, és keresi azokat, akik teljes szívvel és lélekkel bíznak Benne, és ragaszkodnak Hozzá; hogy erejét és hatalmát megmutassa abban, ahogyan megsegíti őket.”  (1. Krónika 16:9)
„Istentől származik az egész írás, ami hatékonyan használható a tanításra. Alkalmas arra, hogy meggyőzően rávilágítson a bűneinkre, hogy helyreigazítson és helyreállítson bennünket, hogy engedelmességre neveljen és megmutassa, hogyan éljünk Isten tetszése szerint.” (2. Timóteus 3:16)
Isten szavait nem szabad figyelmen kívül hagyni, ez lenne életünk legnagyobb és legvégzetesebb hibája, amit senkinek sem kívánnék!
A könyv, amit ajánlok, azonban nem keresztény könyv, mindenkinek szól!
Arra bátorít, hogy álljunk a helyünkre szülőként és erősödjünk meg a jó és örökérvényű szülői szerepünkben, feladatunkban és őrizzük meg a családunkat, védjük meg a gyerekeinket és adjuk meg nekik mindazt, amit csak a jól működő család képes megadni ahhoz, hogy egészséges és érett felnőttekké váljanak, ugyanilyen családjaik legyenek és ettől továbbra is működjön a társadalmunk. Tanítsuk meg nekik mindazt, amit csak a család képes megtanítani, hogy elsajátíthassák a női és férfi szerepeiket, a jó feleség, az anyaság, – ugyanígy a jó férj, az apaság szerepe felértékelődjön az őt megillető alapvető helyére, hogy lássuk és legyünk biztosak abban, hogy fontosak a családi közösségek, együttlétek, ünnepek, étkezések, tradíciók, verbális és nonverbális hagyományok. Hogy ezek alapozzák meg egy olyan kultúra működését, ahol lehetséges, jó és érdemes is élni, s hogy ezek nem cserélhetőek fel sem a „modern” pszichológiatudomány, sem a korszerű és erősen medikalizálódott orvoslás semmilyen aktuális szupermódszerével vagy vívmányával és pláne nem vehetők meg, vagy cserélhetők le mindazzal, amit pénzzel elérhetünk.

Kellemes és hasznos olvasást kívánok!

Pohubi Erika

 

A Story of Grace – Történet a kegyelemről

– Kaliforniai turnén a Budapesti Golgotával

A kegyelem

Egy félkontinensnyi börtöncella. Aknák, nem ritkán hibásak, melyek „csak úgy” felrobbanhattak, többszáz kilométernyi szögesdrót-villanypásztor, kutyás és fegyveres őrök. A ’80-as évek végén a rendszer elavult, meghibásodott, a felújítás iszonyú költséget jelentett volna, ezért 1987-ben a határőrség javasolta a megszüntetését. A javaslatot 1989 februárjában fogadták el, a bontás május 2-án kezdődött meg és június 27-én fejeződött be. Lehullt a Vasfüggöny, amely 40 évig elzárta a szovjetek fennhatósága alatti területeket a nyugattól.

Mi késztet egy 20 éves amerikai fiatalembert arra, hogy egy hátizsákkal, egy gitárral és egy Bibliával a zsebében elinduljon Kelet-Európába a ’80-as évek végén? Csakis az Isten iránti szeretet, elkötelezettség, a felszólítás: Tegyetek tanítvánnyá minden népet!
Amint Isten megnyitotta az ajtókat néhány elkötelezett misszionáriusnak, a kegyelem munkához látott. Az evangélium üzenetét és Isten szeretetét vitték a templomokba, imaházakba, ki az utcákra, a hideg-rideg, félelemmel és elfojtással teli emberekhez. Istent szólt – az emberek válaszoltak. Életek változtak meg, gyülekezetek alakultak, a kegyelem kiáradt és felébresztette a 40 évig fogságban tartott elméket és szíveket. Az elmúlt 20 évben több mint 50 Golgota gyülekezet alakult Magyarországon, Ukrajnában, Romániában, Szerbiában, szerte Kelet-Európában. Száz meg száz ember adta át az életét Krisztusnak és kötelezte el magát az evangéliumnak.

Phil Metzger a Budapesti Golgota Gyülekezet lelkipásztora írt erről az időszakról egy könyvet: Történet a kegyelemről – A vasfüggönyön túl címmel. Ennek a könyvnek a bemutatásával és az elmúlt 20 év tapasztalataival turnézik Amerikában ő és a Golgota Budapest Klasszikus Dicsőítő zenekar.

Az üzenet

A turné célja, hogy azokban a floridai és kaliforniai gyülekezetekben, ahonnan annak idején misszionáriusok indultak el Magyarország felé, beszéljenek a Golgota gyülekezetek plántálásáról és megismertessék a magyar Golgotát. Phil Metzger természetesen nem a gyülekezetet akarja reklámozni vagy a misszionáriusokat felmagasztalni, ő kifejezetten Isten munkájára, a kegyelemre koncentrál és az elmúlt 20 év elképesztő történéseit mutatja be; bizonyságok, életutak és zene a kiváló magyar zenekarral.

A zene

A Golgota Budapest Klasszikus Dicsőítő csapat 2008-ban alakult. A Golgota gyülekezetek sajátossága, hogy zeneileg minden irányban maximálisan kifeszítik a határokat, ez Michael Payne dicsőítésvezető célja: kitörni az átlagos dicsőítés keretein mind a csapat felállása, mind a zenei ízlés tekintetében.
Ő és Kovács Péter, a neves hegedűművész kapcsolatának gyümölcse a Klasszikus Dicsőítőcsapat. Kovács Péter a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerezte diplomáját, tagja volt a Magyar Állami Operaház Zenekarának, a Magyar Rádió Szimfonikus zenekarának, számos külföldi projectben részt vett. A klasszikus értelemben vett dicsőítőcsapat (dob, gitár, basszusgitár) összeházasítása a klasszikus zenével (hegedűsök, cselló) és magyar népzenei elemekkel (cimbalom) olyan szintű zenei élményt varázsol a színpadra, amely méltó egy ilyen nagy volumenű eseményhez.
A zenekar tagjai:
Michael Payne – gitár; Komáromi Kornél – basszusgitár; Schafarek József – dob; Kovács Péter – hegedű; Görbicz Fülöp – hegedű; Biczó Bernadett – hegedű; Bréda Zsófi – hegedű; Papp Marcsi – hegedű; Géczi Teodóra – cselló; Salai Feri – cimbalom; Mark Zeeman – zongora; Marika Payne – ének; Maros Eszter – ének.

Információk

30 nap, 22 koncert. Kísérd figyelemmel te is a turnét!
A koncertek időpontjai az A story of grace honlapján vannak feltüntetve, valamint a fogadó gyülekezetek honlapján találhatsz Live Stream-linkeket.
A budapesti Golgota facebook-oldalán is feltűnnek linkek Live Stream-ekről, felvételekről, és az egri Golgota facebook-oldalán is próbálom naprakészen nyomon követni az eseményeket.
A turnét követően pedig egyéb meglepetésekre is számíthatunk!

Itt a Gyöngyhalászon video-felvélek linkjeit fogom folyamatosan feltüntetni, szóval érdemes többször is visszapillantani az oldalra. (A koncertek menete általában ugyanaz.)

June 25, 2014 Calvary Chapel Fort Lauderdale, Fl http://media.calvaryftl.org/player/?fn=G5684
June 26, 2014 Calvary Chapel Vero Beach, FL http://vimeo.com/99379699
June 27, 2014 Calvary Chapel Melbourne, FL
June 29, 2014 Calvary Chapel San Diego, CA http://vimeo.com/99569327
June 29, 2014 Packinghouse Redlands, CA
July 2, 2014 Calvary Vista, CA
July 5, 2014 Murrieta Conference Center, CA
July 6, 2014 Calvary Chapel Costa Mesa, CA, Orchestra Worship Only
July 6, 2014 Calvary Chapel Costa Mesa, CA
July 9, 2014 Refuge Calvary Chapel, CA
July 10, 2014 Calvary Chapel Costa Mesa, CA
July 13, 2014 Calvary Chapel La Habra, CA http://www.calvarylahabra.org/a-story-of-grace.html
July 13, 2014 Calvary Chapel Downey, CA
July 16, 2014 Calvary Chapel East Anaheim, CA http://new.livestream.com/ccealive/events/3193874
July 18, 2014 Calvary Chapel Montebello, CA
July 19, 2014 Horizon Christian Fellowship
July 20, 2014 Horizon Christian Fellowship http://new.livestream.com/HorizonNorthCounty/events/3203920
July 20, 2014 Calvary Chapel Chino Valley. CA

(Igazi megszállottak pedig nyomon követhetik az eseményeket Eszterrel…)

 

Pásztor-minta – Reflexiók egy felmérésről

Bacsó Benjamin a Gyülekezetvezetés blog egyik írója és az egri baptista lelkipásztor Kovács Dániel nem régiben egy kérdőív segítségével próbálta feltérképezni, hogy az átlag-keresztény gyülekezetbe járó ember a lelkipásztor mely tulajdonságát tartja fontosnak.
Az eredmények véleményem szerint teljesen nyilvánvalóak, emberiek. Egy lelkipásztortól azt várjuk el, hogy szeretetet adjon, hiszen a gyülekezetbe azért megyünk, mert Jézus szeret. Ez eléggé sarkított és végtelenül leegyszerűsített gondolat és legfőképpen szerintem az első hónapokra-első évre jellemző egy hívő életében (saját tapasztalatokra alapozok), ám valóság. Nem konkretizálva sem az egri Golgota Gyülekezetre sem magára a Golgotára mint egyházra, az átlagos keresztény közösséget figyelembe véve, én több olyan gyülekezeti tagot ismerek, akik azért járnak gyülekezetbe, mert otthon senki sem szereti őket. És ez amúgy rendben is van így. A templom az a hely, ahol „ételt és fegyvert” adnak a Dávidoknak: fizikai és lelki táplálékot, valamint bibliai igazságokat.
A kérdőív egyik kérdése, hogy miben kellene fejlődnie a pásztoroknak. A válaszok itt is kiszámíthatóak voltak: időbeosztás, kommunikáció, szervezés, pontosság, lelkigondozás többek között, ami nekem megint csak azt mutatja, hogy a hívek azt nehezményezik, hogy kevés idő jut rájuk, de egy több mint 10 fős gyülekezet esetében nyilvánvalóan nem jut elég idő mindenkire, különösen, ha a lelkigondozói feladatot csak a pásztor és esetleg a felesége látja el.
Az egyik hozzászólásban megemlítik, hogy „meggyőződésem szerinti egyik legfontosabb feladat, a vezetők képzése, egyáltalán nem kerül említésre” valamint „Megnéztem a válaszokat és “a vezetők képzése” egyszer szerepelt… Miért? Ez egy érdekes kérdés! Lehet, hogy a gyülekezetekben, kész vezetők vannak?” – természetesen nem gondolnám, vagy inkább remélem, hogy a legtöbb lelkipásztor nem tartja magát késznek soha. A taníthatóság, a fejlődés vágya véleményem szerint az egyik legfontosabb tulajdonság úgy egyáltalán egy emberben, de legfőképpen a lelkipásztorban. Azonban egy hátsópadsori hívőnek nem érdekes, mennyire képzett a lelkipásztor. Fontosabb, hogy bármit el lehessen neki mondani, hogy ismerje Istent és hitelesen képviselje Őt otthon, a gyülekezetben, a városban, hogy példakép legyen az élete, mint az, hogy hány és miféle diplomája van. Az más kérdés, hogy bizonyára szükség van arra, hogy egy pásztor képezze magát, akár Bibliaismeret, akár kommunikáció, akár lelkivezetés témakörben, valószínűleg a többi elvárt kritérium ezek nélkül nem valósulhatna meg, de a hívők nem látnak a színfalak mögé és nem is érdekli őket a dolognak ez a része.
Amit én személy szerint a legjobban értékelek egy lelkipásztorban, az, hogy mindig „ott van”. Ezt nem kifejezetten fizikai értelemben értem, hiszen ő is ember, neki is szüksége van a pihenésre, a legtöbb pásztor a gyülekezetvezetés mellett munkahelyen dolgozik és családja van. Inkább a tudat a lényeges, hogy ő egy olyan ember, aki esetében meg vagyok győződve, hogy ha éjjel 2-kor van szükségem rá, akkor nyugodtan felkereshetem, nem fog dünnyögni és nem küld el. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a pásztornak kötelessége mind a 40-100 hívő rendelkezésére állnia a nap 24 órájában, meggyőződésem, hogy ebbe beleroppanna, de kell, hogy kialakítsa azt a tudatot az emberben, hogy ő „OTT VAN” és ha éjjel 2-kor érzem szükségét annak, hogy velem legyen, akkor érdemes rá hajnali 6-ig várni vagy biztos lehetek abban, hogy ha írok egy sms-t, ő fel fog hívni még aznap, és nagy valószínűséggel azt is tudni fogja, hogy mi a problémám, hiszen ismer.

Öngyilkosságra készülő anyuka. Depressziós egyedülálló fiatal nő. Felemás igában tehetetlenül vergődő feleség. Éhezéstől meggyötört hajléktalan. Kicsúfolt fogyatékos. Gyerekeivel harcoló egyedülálló anya. Munkahelyen mókuskerékbe ragadt dolgozó. Daganatos betegségben szenvedő, halálfélelemmel küszködő. Szegénységben lopni kényszerülő. Szexuális bűnökben fetrengő, alkoholizmusból szabadulni képtelen. Szeretetlen, irigy, önző, élettől megcsömörlött. – – – Sokan vagyunk különféle problémákkal. Ajándék, ha megtaláljuk a megfelelő közösséget, ahol kenyeret és fegyvert, ahol elfogadást és szeretetet kapunk. De nem a lelkipásztortól kapjuk mindezt, hanem Jézustól. A lelkipásztor nem Jézus, de ismeri a hozzávezető utat. Mint ahogy a gyülekezet legtöbb tagja is ismeri, hiszen ő maga is végigjárta. Ha te vagy, aki lefőzöd a kávét és kirakod a poharakat, állj meg és beszélgess az öngyilkosságra készülő anyukával. Ha te vagy a dicsőítésvezető, állj meg és beszélgess a depressziós egyedülálló fiatal nővel. Ha te vagy a technikai dolgok felelőse, állj meg és beszélgess az éhezéstől meggyötört hajléktalannal. Ha te vagy a gyerekszolgálatos, állj meg és beszélgess a gyerekeivel harcoló egyedülálló anyával. Ha te vagy, aki kitakarítja a termet alkalom után, állj meg és beszélgess a daganatos betegségben szenvedő, halálfélelemmel küszködővel. Ha éppen semmi szolgálatod nincs, mert nincs rá időd vagy lehetőséged, de ismered Istent, állj meg és beszélgess a szeretetlen, irigy, önző, élettől megcsömörlött emberekkel.

Csak legyél ott.

 

Hát Izsákod hol van? – Önismereti tréning Ábrahámoknak

Szeretem az Újragondoló blogot. Tudom, hogy sokan, és hála Istennek, egyre többen vagyunk így ezzel. Az a blog – mindenféle túlzás nélkül állítom, hogy forradalmi. A szó legpozitívabb értelmében. Szerzője, Szikszai Szabolcs, egy fiatal lelkész. Nem ír sokféle témáról: Istennel való kapcsolat, emberek egymással való kapcsolata leginkább házasság és lelkipásztor-gyülekezet-testvériség vonulatban, önismeret, ilyesmi kérdéseket vet fel újra és újra, mindig más nézőpontból, teljesen XXI. századi szemmel (hihetetlen néha rádöbbenni, hogy egy 3e éves irat (a Biblia) mennyire aktuális ma!) és tökéletesen felekezetközi – vagy még inkább felekezetnélküli, általános keresztényi meglátásban.

Az egyik cikk erről a blogról Ábrahámról szól. Ábrahámról viszonylag sok oldal van a Bibliában, elég sok mindent tett a maga röpke kis 175 évében. Szabolcs ebben a cikkben Ábrahám emberekkel és Istennel való kapcsolatáról ír. Ezen én is elgondolkodtam és feltűnt, hogy Ábrahám életének útja során tulajdonképpen két állandó, végig mellette baktató személy volt: Isten és a felesége Sára.
Valahogy egy kicsit magamra ismertem Ábrahámban, az ő emberekhez való viszonyában. Ábrahám ragaszkodott – Isten pedig elszakította mindenkitől. A családjától, az unokaöccsétől, a fiától Izmaeltől, aztán a másik fiától, Izsáktól is, végül a feleségétől, Sárától is. Sára haláláig tulajdonképpen ő volt az egyetlen biztos pont Ábrahám emberi kapcsolataiban.

De most koncentráljunk Izsákra! Izsák Isten ígérete volt. A nagy ajándék. A jutalom. A végcél. A finish. A korona.
Ábrahám 75 éves volt, amikor Isten adta neki az ígéretet, hogy gyermeke születik Sárától és 100 éves volt, amikor az ígéret beteljesedett. 25 év telt el (+ az a 75 (na jó, 55) év ígéret és gyerek nélkül). Isten többször is megerősítette ezt az ígéretet, Ábrahám és Sára mégis úgy döntött, nem vár Istenre.

– Anya, elmegyünk holnap az állatkertbe? – Igen, megígértem, hogy elmegyünk. – Anya, elmegyünk holnap az állatkertbe? – Igen, elmegyünk. – Anya, elmegyünk holnap az állatkertbe? – Igen, elmegyünk. – De anya, mikor lesz még holnap, mi van, ha addig történik valami és meggondolod magad…? Mi van, ha jön egy méltóbb gyerek, akit elviszel helyettem az állatkertbe? Mi van, ha én teszek valamit, amivel elvesztem a kiváltságot, hogy elvigyél az állatkertbe? Mi van, ha már nem is lesz holnap állatkert… vagy mi van ha nem leszek holnap én?! Vagy egyáltalán, öltözz most, anya és menjünk most! Nyitva van az állatkert, épp semmit nem csinálok és nem csinálsz te se semmit – menjünk MOST!

25 év! Az nagyjából 9000 átvirrasztott éjszaka és rengeteg átsírt fürdés (igen, a lányok a fürdőkádban sírnak…), és rengeteg végighisztizett ima és rengeteg frusztráció és csalódás, ami a házastárson csapódott le. Rengeteg hullámvölgy és rengeteg vágy arra, hogy kikerüljön belőle, a hullámvasút tetejére. Rengeteg hitetlenség, aztán önmagamban csalódás, meg Istenben csalódás, aztán bűntudat meg ön-újraértelmezés. Feladás és újra reménykedés, kapaszkodás az ígéretbe és az álom elengedése. Kérdőjelek, hogy vajon valóban Isten akarja-e ezt az egészet vagy csak én magyarázom bele. Nincs nehezebb, mint Istenre várni. Mert amikor Istenre várunk, anélkül, hogy meggyőződéssel hinnénk, hogy jönni fog, akkor nem látjuk őt. És amikor nem látjuk Istent, akkor nincs Isten. És amikor nincs Isten, akkor nincs remény. És amikor nincs remény, akkor nincs értelme az egésznek.

Aztán eltelt 9000 kemény nap. Izsák megszületett. Isten ígérete volt. A nagy ajándék. A jutalom. A végcél. A finish. A korona.
Aztán Isten azt mondta: Jobban szeretsz-e engem, mint a fiad, akiért évtizedekig imádkoztál és bár megígértem, nem hittél benne, hogy valaha meg fog születni? Most örülsz, mert megvan a gyerek, beteljesedett mégis az ígéret, de szeretsz annyira engem, hogy életed legnagyobb értékét feláldozd, mert én azt mondom? Szerintem Ábrahám először kiakadt. Nem értette. Most akkor mi van…? Megígéred, hogy lesz gyerek, aztán meg elveszed? Így hogy lesz nagy nép belőlem…? – De mégis, meddig tartott ez a kiakadás? Egy éjszakán át? A Biblia nem írja, hogy Isten éjjel megszólította Ábrahámot, csak annyit, hogy „Ábrahám fölkelt reggel, fölnyergelte a szamarát, maga mellé vette két szolgáját meg Izsákot, a fiát. Fát is hasogatott az áldozathoz. Azután elindult arra a helyre, amelyet az Isten mondott neki.” (1Móz 22:3) Becuccoltak, Ábrahám elindult megölni Izsákot. 3 napig mentek. 3 nap alatt Ábrahám eltemette Izsákot. Nem tudta, hogy lesz onnan tovább, nem tudta, hogy fogja feldolgozni a gyilkosságot, nem tudta, hogyan ad számot a tettéről Sárának, a világnak, csak annyit tudott, hogy Istennek kell adnia az utolsó morzsát is és tudta, hogy bármi történjen is, meg fogja tenni, mert muszáj, mert nem lehet másképp. Rájött, hogy ő nem csupán Izsák apja. Ő nem csak a „nagy nép atyja”. Ő nem csak az ígéret várományosa. Igen, mindezeket hittel elfogadta, tudta, hogy Isten erre hívta el őt, de nem ez volt az identitásának az alapja. Ő ezek nélkül is „Ábrahám” lett volna, ezek nélkül az ígéretek nélkül is az lett volna, aki ő valójában volt. – – – Isten megmondta neki, kicsoda ő: „most már tudom, hogy istenfélő vagy” (1Móz 22:12) – ez itt nem melléknév. Igazából nem is köznév. Tulajdonnév. Az identitásunkat nem csak és kizárólag abban kell keresni, hogy Isten mire hívott el, hanem magában az Isten által akart létezésben.

Izsák végül életben maradt, de hiszem, hogy Ábrahám örökre megváltozott.

“Van úgy, hogy nem kell lemondanunk végleg egy kapcsolatról, mert megadatik, hogy a lemondás közepette mielőtt véglegesen lemondanánk, már lemondtunk.” – http://www.ujragondolo.hu/a-hit-ugrasa/

 

„Változni, továbbhaladni…”

Dobner Illés: Városi vándor

&

Dobner Illés & Barátai Búcsúkoncert; 2014. január 31. Golgota Budapest

Dobner Illés utoljára (és először) 2010-ben adott ki komplett saját albumot. Közben természetesen továbbra is zenélt, különféle projectekben hallhattuk – Tűzveszély, Solidwaterburns, Neil Livingston, Eli & Eve –, de saját lemez nem került kiadásra.
Az első, az Állomások óriási durranás volt nem csak a keresztény, de a magyar zenei életben is. Dallamos, sokszínű, fülbemászó dalok, mély mondanivalót tartalmazó dalszövegek – páratlan érték.

Azon az albumon még volt egy-két olyan dal, amire azt mondhatnám, hogy felejthető. Ezen a lemezen 11 dal hallható, ezek közül számomra talán csak 1 olyan dal van, amiről az a véleményem, hogy nem mestermű és 1-ről az, hogy az eddig hallott változatok közül ezen a lemezen a leggyengébb, tehát kézzelfogható a fejlődés minden szempontból.
Nem is nagyon tudok mit kiemelni – a hangzást, a dalok dinamizmusát, a mindig mély tartalommal bíró egészen különös dalszövegeket („Agyaglábon járó álom…”), Dobner Illés és Dobner-Győri Évi egységet alkotó hangját (Itt a szívem), de említhetném őket külön is. Vagy említhetném az énekeseket, Mészáros Gyöngyvirágot (Az életem legszebb napja), Meát (103. zsoltár) Maros Esztert (A földtől az égig), Pap Gergőt (Gyere vissza) vagy a bársonyos hangú Kormos Márkot (A reményem). Szólhatnék a zenészgárdáról, mondjuk a dobosról, Schafarek Jocóról, a vonós Kovács Péterről vagy a változatlanul zseniális Komáromi Kornélről. A lemez az én meglátásom szerint próbálja összefogni az elmúlt kb. 5 évet – egy albumra lettek összegyűjtve a Youtube-on fellelhető legjobb dalok – ám leginkább az utolsó 1-2 éves Illés-Évi-periódus a mérvadó, két személyes kedvencem például épp olyan dalok, amiket itt hallottam először.
A lemez saját kiadvány, ezért a borító elég minimál, a címlap Gulyás Lídia munkája, nekem tetszik.

Többek között ennek a lemeznek a bemutatása, valamint búcsú volt a januári koncert, vagy inkább dicsőítő est. Dobner Illés és felesége ugyanis az Egyesült Királyságba költöznek. A koncerten a lemezen felvonultatott zenészek jelentek meg. Nekem ebből a szempontból kicsit csalódás volt, én pl. több gitárosra számítottam, hiszen leginkább őket váltogatta Illés. Ezen a koncerten Mike Payne állt a szólógitár mögött, aki tagadhatatlanul jó gitáros, de én azért szívesen hallgattam volna Philipp Ádámot, Philipp Ákost, Hamar Domonkost, Bajnok Jonatánt is esetleg. Dobner Évi is remek zongorista, de örültem volna a billentyűk mögött Pető Illésnek is. Mindezek azonban semmiképpen nem hiányosságok, inkább csak az én személyes indíttatású kívánságaim. Kuli Milán a csellón viszont tetszett és Durkó Heléna is klassz volt, csodálkoztam is, hogy nem került fel tőle dal a lemezre.

Dobner Illés kivételes tehetségű zeneszerző, zenész és fantasztikus érzékkel képes kiválasztani a zenésztársait, egytől egyig óriási tehetségek. Kívánom, hogy találja meg a helyét és társait Angliában is és izgatottan várom a következő alkotásokat a Youtube-on. Elképzelhetetlennek tartom, hogy ne halljunk tőle további hátborzongató, vérpezsdítő, őszinte, csodálatos dicsőítő dalokat.

* * *

A cédé nem hivatalos kiadvány, hanem egy korlátozott példányban megjelent támogatásgyűjtő búcsúajándék volt. Sajnálatos módon nem lesz belőle több, tehát nem utánrendelhető; aki nem volt a búcsúkoncerten, lecsúszott róla. A rajta található dalok azonban idővel mind felbukkannak majd a Youtube-on, tehát érdemes folyamatosan figyelemmel kísérni Dobner Illés Youtube-csatornáját.

 

~K~ : III – Szavak nélküli bizonyság

Elgondolkodtam azon, hogy vajon létezik-e még rétegzene. Van-e még igazából mainstream és az mit takar tulajdonképpen.
A ’90-es évek óta ugyanis jellemző az a tendencia a zenében (és lényegében a többi művészeti ágban is), hogy szembemenve a konvenciókkal valami újat, valami mást, szokatlant próbálnak előállítani a művészek. Szerintem ebben közrejátszik, hogy a piac borzasztóan telített, kell valami új, valami friss és meghökkentő ahhoz, hogy az ember kilógjon a sorból. Még ha zeneileg képzett is egy zenész és tehetséges, a nagy zenei üstben könnyű elkavarodni, különösen, mert a közönség agyába leginkább a kommersz rádiózene folyik és nehéz meghallani, felismerni a minőséget.

Olyan mást és újat csinálni, ami megszólítja a közönséget tehát nem könnyű. Különösen pedig akkor nem, ha a zenei stílus, amelyben alkotunk az experimental zene. Ennek a stílusnak az a lényege, hogy a zeneszerző a legkülönfélébb módokon és eszközökkel hozza létre a zenét, a rendes hangszereken kívül (gitárok, szintetizátor) egyéb, nem szokványos hangszereket is használ, zeneíró szoftvereket, egyéb zajokat csak úgy, a világból beépít a muzsikába, esetleg keveri a zenei stílusokat, néha egészen különleges, más népek zenei hangzását is felhasználja. Szóval kísérletezik – a fő cél azonban nyilvánvalóan a harmónia.

Philipp Ákos sokoldalú zenész. Én személy szerint a régi Solidwaterburnsből (most Unaeon) ismerem, de tagja a SzégyenGyalázat formációnak és gyakran megfordul a Budapesti Golgota és a Wesselényi utcai ifjúsági istentiszteletek dicsőítőcsapatában is gitárosként.
~K~ néven 2006 óta foglalkozik experimentál zenével. Legutóbbi albuma a III, amelyen technikailag 3, egyébként 1 egységes dal hallható, számomra az utóbbi idők egyik legkülönlegesebb zenéje.
Annyira sokszínű és változatos, hogy első hallgatáskor el is tévedtem benne. Néha felismertem egy-egy jellemző motívumot, de valahol mindig elvesztettem a fonalat és újraindítottam az egészet. Nem háttérzene – erre elég hamar rájöttem. Szerintem nem nagyon lehet és legfőképpen nem érdemes darabokra bontani, hiszen a három részben egyenként is jönnek-mennek a váltások, ugyanakkor mégis egységes az egész, amit nem feltétlenül ismétlések vagy visszatérő elemek által ér el, hanem inkább tökéletesen megszerkesztett kompozícióval.

Ha mindenképpen hasonlítanom kellene valamihez, leginkább a Nine Inch Nails-t említeném a zene kísérleti jellege miatt, de míg a NIИ kemény indusztriális metál, itt inkább egy másik zenekar, a Tool dallamossága fedezhető fel. Ugyanakkor kifejezetten egyik sem, inkább a két zene stílusának, hatásának az ötvözete; XXI. századi elektromos zene fantasztikus dallammenetekkel – mindez sosem öncélúan, mindig reflektálva a maga által keltett hangulatokra.

És ami a legizgalmasabb kérdés: hogyan lehet egy instrumentális zene keresztény…? Túl azon, hogy szerintem egy zene akkor keresztény, ha keresztény játssza (hiszem, hogy egy igazi keresztény, aki igazi zenész, a kettőt nem tudja különválasztani) és túl azon, hogy már eleve a cím, a hármas felosztás és nem utolsó sorban a dalban elhangzó idézetek erre engednek következtetni, a zene által írt történet is ezt támasztja alá.
Ez egyfajta utazás a megtört és a megtöretett lélek mélyére, egy megtérés története, a megváltás személyre szabott története, Isten üdvtörténete, ez egy történet a szabadulásról, a megbocsátásról, a szeretetről, a változásról vagy arról, amit te írsz magadnak, mialatt hallgatod… Szavak nélkül, a zene világnyelvén.

Hallgass bele az albumba itt: http://reversekmusic.bandcamp.com/
Vásárold meg jelképes összegért itt: https://www.facebook.com/reverseKmusic
Csekkold ~K~ új dalait a Youtube-csatornán.