RSS

Másik fa – A holokausztról a kereszt mögül

holok2úgy élek e kerge világ közepén, mint
ott az a tölgy él; tudja, kivágják, s rajta fehérlik
bár a kereszt, mely jelzi, hogy arra fog irtani holnap
már a favágó, – várja, de addig is új levelet hajt.
(Radnóti: Első ecloga)


Az egyház szava szent

Mélyen gyökerező és többszintű oka van annak, hogy a keresztény egyház és a zsidó hitközösség működésének ellenére – sőt, nem ritkán közreműködésével – megtörténhetett a XX. század egyik legborzalmasabb, világméretű népirtása, a holokauszt.

Tagadhatatlan az egyház szerepe az antiszemitizmus kialakulásában, az előítéletesség, az általánosítás, a legendakeltés születésében, elterjedésében, maradandónak bizonyulásában. Dr. Jutta Hausmann az Evangélikus Hittudományi Egyetem ószövetségi tanszékének professzora szerint „az emberek félrevezetett teológia áldozatai”. Többek között a 3-4. századi teológiai irodalom által is terjesztett tévtanítások – különösképpen Aranyszájú János püspök és egyháztanító művei, Szent Ágoston amillenista nézetei és a 15. században Luther Márton antijudaista kijelentései – vezettek ahhoz a bibliailag téves következtetéshez, hogy az egyház Izrael helyébe lépett, Izraelt Isten elvetette. A zsidók testi gondolkodásúak, nem tudják megérteni a Biblia spirituális jelentését, ők az egyház ellenségei, az egyház ezzel szemben a lelki, az igazi Izrael, amely sokkal dicsőségesebb, mint az Ószövetség, a zsidók vallása. A diadalmas katolikus egyház az igazi örökös, mert hívei elfogadják Krisztust Messiásnak, míg a zsidók megtagadták, sőt meggyilkolták őt.
Ezek a gondolatok már kétezer éve – és napjainkban is – terjednek a zsidókkal kapcsolatban keresztény gondolkodók, lelkészek és politikusok körében, ami nyilvánvalóan hatással van a közemberek gondolkodására is. A bibliai értelmezésen túlmenve a zsidókat – mint egyéneket – makacs, ostoba, gonosz, sőt, fifikásan csaló, hazug és mindenkiből hasznot húzó embereknek állítják be, így a 18-19. század folyamán a tőkés-ipari fejlődés által végbemenő negatív társadalmi változások miatt, valamint a modern kor valamennyi válságáért könnyű volt felelőssé tenni őket.

Ugyanakkor kezdetben a zsidók számára a Jézus-hívők egy eretnek szekta volt és igyekeztek a kereszténységet hátráltatni, sőt kiirtani. A keresztények ugyanis azt mondták, hogy itt volt a Messiás (akit ők is nagyon vártak), de ők nem ismerték fel, meggyilkolták az Isten Fiát. A zsidók (általánosságban) azóta se fogadják el, hogy ők tették, szerintük „az a Jézus” csak egy próféta volt. (Dániel könyvének egyik értelmezése szerint a zsidók majd az Antikrisztusról fogják azt hinni, hogy a valódi Messiás, és az ő lelepleződése fogja kirobbantani az Armageddoni csatát.)
Társadalmilag pedig egy elszeparálódott, csupa „furcsa” szokást követő „idegen” nép a zsidó, amely ismeretlensége révén félelmet, ellenérzést vált ki az emberekből – kérdés, hogy valóban ennek hol van a gyökere és mi az oka, hogy ez kétezer év alatt sem változott.
A történelem során több legitimált zsidóüldözési módszer felbukkant, gondolok itt a keresztes háborúkra (ez épp az a háború volt, ahol a keresztények és a muszlimok is irtották a zsidókat), a pogromokra, a vérvádra (= boszorkányperek zsidókra szabva), és persze magára a holokausztra is. Mindezeket legtöbbször Jézus nevében.

Ezen (és a múltkori cikkben is említett) történelmi és bibliai tények tekintetében igazából nem furcsa, hogy a holokauszt világméretű szinten megtörténhetett és ehhez kvázi asszisztált mind a politika, mind az egyház – a keresztény és zsidó egyház egyaránt. Természetesen nem egyénekre gondolok, minden papra, minden emberre, aki az egyház kötelékein belül dolgozott, hanem általánosságban, mint szervezetre. Tagadhatatlan, hogy voltak erőfeszítések a zsidómentéssel kapcsolatban, voltak felszólalások, tiltakozó levelek, óvóhelyek, segélyszállítmányok, nem kevesen voltak, akik a halált is vállalták zsidó embertársaikért és nem elvetendő a megtévesztő propaganda szerepe sem. Bár Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, esztéta, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja szerint felelőssége van az akkori zsidó vezetésnek abban, hogy ennyi ember deportálása megtörténhetett: „Amennyiben nem olyan röpcédulákat adnak ki, melyben az szerepel, hogy minden intézkedésben engedelmeskedni kell a hatóságoknak, akkor a deportálás kimenetele megváltozott volna. A zsidó vezetőség tudta, hogy gázkamrákba küldik azokat, akiket deportálnak, mégis ezt tette. Amennyiben azt írják röpcédulájukra, hogy akit deportálnak, azokat ki fogják végezni, akkor vajon melyik anya lett volna az, aki felszáll a vonatra?” – azt gondolom, ez eléggé sarkított; háború volt, az emberek mentették, ami menthető, a kisebbik rosszat választották, ami jelen esetben a munkaszolgálat volt a halállal szemben és az sem hagyható figyelmen kívül, hogy eleinte meg sem fordult a fejükben, hogy itt egy világméretű népirtás kezdődött.

A kereszt aspektusa

Ábrahám utódai, egy 72 fős család költözik Egyiptomba József idején és ebből válik néhány emberöltő alatt egy leigázott, rabszolgasorba taszított nemzet. Az Úr hatalmas kézzel, csodákkal megszabadítja őket az egyiptomi rabszolgaságból, és egy új földet ígér nekik, nem kevés harcok árán, de garantáltan. Törvények és rendeletek által tartja össze ezt a közösséget és felemeli minden más nép fölé, olyan értelemben – és ez nagyon fontos! –, hogy ők az Egyisten választott nemzete és dicsőségének földi képmása. Különbözőségük nem önmagukban, emberi mivoltukban rejlik, hanem abban, hogy az Úr rajtuk keresztül mutatja be magát a többi, nem Jahve-hitű nemzetnek, ezzel megadva a lehetőséget és a vágyat (!) arra, hogy a többi nép is elfogadja Őt Istenének. Ez egyértelmű akarata Istennek és egy nagyon fontos dolog, amivel azonban a zsidók nem voltak képesek azonosulni.
A zsidók „keménynyakú nép”, a szabályok áthágása, a törvények figyelmen kívül hagyása vagy átértelmezése, a felsőbbrendűség, de legfőképpen a bálványimádás, a kiüresedett, őszinte hit és engedelmesség nélküli szertartások miatt az Úr elfordult tőlük és leigázták őket. Akkoriban, ha az egyik nép legyőzte a másikat, olyan volt, mintha az ő istenük győzte volna le a másik istenét, és mivel erősebbnek bizonyult az az isten, ezért az új nép átpártolt. Érdekes azonban látni a Bibliában, hogy amikor a két nagy birodalom, az asszírok és a babiloniak leigázták Izraelt, akkor ők mégis kitartottak a Jahve-hit mellett. Óriási hitválság keletkezett: vajon az ellenség istene erősebb, mint Jahve, vajon az istenük elhagyta őket végleg? – és a hitfejlődés útja, hogy ebben a nehéz kérdésben az a válasz születik, hogy Jahve sokkal hatalmasabb! Hiszen a próféták (Ézsaiás, Ezékiel, de tulajdonképpen már Mózes is) végig arról beszéltek, hogy ha bűnben élnek, akkor büntetés jön, ám az ítélethirdető próféciák mellett végig jelen van az irgalom, a vigasztalás ígérete. Éppen ez válik istenérvvé, hogy Jahve megmondta előre, hogy a babiloniak csak eszköz a kezében, ugyanúgy, mint majd a szabadító Círusz perzsa király is. A mai napig egy sarkalatos kérdés, hogy a holokauszt Isten büntetése volt-e, Hitler és a németek Isten eszköze volt-e és mennyiben felelősek a tetteikért.
Nem véletlenül Soa vagy Soá (‏‏שׁוֹאָה) – ami teljes pusztulást, kiirtást jelent – a zsidó terminusa a holokausztnak, amely szó a Szentírás eredeti, héber változatában legtöbbször olyan helyeken szerepel, ahol Isten büntetés gyanánt, valamilyen csapással sújtja választott népét (pl. Ézs 6:11; 10:3; 47:11; Zof 1:15).

Az egyiptomi szabadítás, és a tejjel-mézzel folyó Kánaán ígérete összekapcsolódik a Messiásvárással. A zsidók ezért is gondolták, hogy Jézus politikailag szabadítja meg őket. Egy olyan megváltót vártak, aki nem istállóban születik, hanem palotában, nem a szegények Galileájában él, hanem Jeruzsálemben, nem egy asztalos fia, hanem legalább a főpapé. Egy olyan Messiást vártak, aki megtisztítja a vallást a különböző irányzatok versengésétől (farizeusok, szadducceusok, zelóták, esszénusok, herodiánusok), aki hatalommal jön el, elűzi a rómaiakat. Egy olyan Messiásra vártak, aki megalapítja a földi királyságát, helyreállítja Izrael dicsőségét, az egész föld minden nemzete fölé emeli. Épp ezért nem igazán tudtak mit kezdeni Jézus ilyesféle kijelentéseivel: „Ha valaki első akar lenni, akkor legyen ő az utolsó, és legyen mindenki más szolgája.” (Mk 9:35); „Az én királyságom nem evilágból való” (Jn 18:36); „Aki különbnek tartja magát másoknál, azt megalázzák. Aki viszont megalázza magát, azt felemelik Isten országában.” (Mt 23:12) Csak földiekben tudtak gondolkodni, pedig Jézus végig valami sokkal nagyobbról beszélt, ahogy az Ószövetség is tette sok száz éven át: Legyőzöm a bűnt és a halált! Aki bennem hisz, örök élete van! – Ennek okán csalódtak, és Jézust nem fogadták el megváltóként és ebből kifolyólag az Újszövetség sem bír érvénnyel számukra.
Mindezektől függetlenül Isten most és mindörökké ugyanaz, nem változtatja meg amit mond, így az Ószövetségben, az Ábrahám kora előtt elhangzott ígéretek a mai napig érvényesek és amíg ez a világ tart, azok is lesznek: Isten az ábrahámi szövetség szemüvegén keresztül nézi a világtörténelmet. Úgy fog bánni a nemzetekkel, ahogy ők bántak a zsidókkal: „Én pedig nagy nemzetté teszlek, és megáldlak, nevedet naggyá teszem, sőt, áldássá teszlek téged! Megáldom, azokat, akik téged áldanak, de akik átkoznak téged, azokat én sújtom átokkal! Rajtad keresztül megáldom a föld összes nemzetségét!” (1Móz 12:2-3)
Mark Twain, aki egyébként (ő nem így fogalmazta meg, de szerintem) antiszemita volt, azt mondta: misztikum, hogy a zsidóság fennmaradt.

Gondoljunk csak az egyiptomiakra, akik azt mondták: fojtsátok a gyerekeket vízbe – majd ők fúltak vízbe a Vörös-tengernél. Vagy a 15. századi spanyol vérengzésre, ahol több százezer zsidót öltek meg, üldöztek el – Spanyolországnak nélkülöznie kellett a fejlett kézművesipar és a fejlődést jelentő pénztőke legjobb szakértőit: a mórokat és a zsidókat. A felelőtlen Balfour-nyilatkozatra, ami egy meghiúsult, be nem tartott ígéret maradt csupán a cionisták és a hazát kereső zsidóság felé, amit követően a brit birodalom elveszítette az összes gyarmatát. A Gestapo gettóira, melyek fallal szeparálták el a zsidókat – aztán 6 év után felépült a berlini fal, amelyen ha átmentél, a saját testvéred ölt meg. Érdekes a történelem menetét végigbogarászni, különösen Isten Igéjének a fényében, amely több helyen is nyomatékosítja, hogy Isten semmi áron nem hagyja, hogy elvesszen a népe, sőt, megvédelmezi ellenségeitől: „aki titeket bánt, az az én szemem fényét bántja” (Zak 2:8), „áldott, aki téged áld, Izrael! De átkozott, aki átkozni mer!” (4Móz 24:9). „Ezt mondja az Örökkévaló, aki teremtette a napot, hogy világítson nappal, aki megszabta a hold mozgását, s a csillagok pályáját, hogy világítsanak éjjel, aki felkorbácsolja a tengert, hogy zúgjanak hullámai, kinek neve az Örökkévaló, a Seregek Ura: „Ha ezek (ti. az elemek) már nem engedelmeskednek törvényemnek, csak akkor nem lesz többé Izrael nemzet a szememben!” (Jer 31:35-37), A föld széléről hoztalak el, a világ végéről hívtalak magamhoz. Azt mondtam neked: Szolgám vagy! Én választottalak, soha nem doblak félre! (Ézs 41:9), „Mert a nép és az ország, amely néked nem szolgáland, elvész, és a népek mindenestől elpusztulnak.” (Ézs 60:12 – Károli)

Tükör

Milyen szerepe van az egyháznak a rasszizmus ellen ma – általában véve? Sajnos azt kell mondjam, még mindig szinte semmilyen! A tapasztalatok-statisztikák azt mutatják, hogy a rasszizmus – persze soha sem nyíltan – de igenis jelen van az egyházakban, értve a történelmi egyházakat és az egyéb gyülekezeteket is. Nem csak a zsidó rasszizmus, de a romák, az afroamerikaiak, vagy egyáltalán az idegenek szeparálása is megfigyelhető sok helyen.
Miért lehetséges ez?
Ennek nagyon sok és nagyon mély oka lehet, de véleményem szerint az egyik legnyilvánvalóbb indoka az, hogy eleve az Úr Szelleme hiányzik ezekből a gyülekezetekből és ennek eredménye az őszintétlenség, a képmutatás, a törvényeskedés, az elvilágiasodás, a múlttal való szembenézés teljes hiánya, a bűnök takargatása, a hatalomféltés.
Jutta Hausmann kijelentette: „fel kell vállalnunk azt a történelmi tényt, hogy számos mulasztás, antiszemita megnyilvánulás egyaránt egyházunkhoz köthető. Németországban és Magyarországon ugyanúgy voltak olyan egyházi vezetők, akik elfordultak az evangélium üzenetétől és azzal ellentétesen, más, egy romboló ideológia kiszolgálói lettek. Mindez megengedhetetlen és elítélendő. Tanulnia kell ebből a ma emberének és egyházának ahhoz, hogy ilyen máskor meg ne történhessen. (…) Sok esetben lehet azzal találkozni, hogy előbb hibáztatják Németországot, mint saját népüket az emberek ahelyett, hogy a saját múltfeldolgozásukat elvégeznék”.
Azt mondjuk, okkal és jogosan, hogy meg kell újulnia az egyháznak, fejjé kell lenni, nem farokként menni az események után. Azonban az egyház nem emberek masszája, hanem öntudattal rendelkező egyének csoportja. Nem kenhetjük rá „másokra”, legfőképpen nem a „rendszerre” a saját érzéseinket, döntéseinket.

Isten nem személyválogató sem negatív, sem pozitív irányban. Zsidónak és nem zsidónak a Názáreti Jézus az egyedüli megváltó és szabadító, Krisztusban egyek vagyunk, nincs értelme a zsidó-keresztény ellentéteknek. Szükség van odaszánásra, engedelmességre, az előítéletek lerombolására, a zsidók elfogadására, és segítenünk kell abban, hogy kimeneküljenek az áldozati állapotból.
Ítélkezni, ész nélkül szajkózni, amit a tömeg kántál, nem nehéz, különösen, ha egy olyan országban élsz, aminek a vezetői leköpik az emlékműveket, de szükséges, hogy önmagunkkal tisztában legyünk; van-e reális oka a gyűlöletnek, van-e értelme és miben tudunk mi magunk változni, változtatni. Krisztus figyelmeztetése: „legyetek készen!” – sosem olyan aktuális, mint napjainkban.

Forrás: Lengyel Péter: A zsidóság Isten szemüvegén keresztül (2015.03.01. Vasárnap Este)

„Ha tudnák, hogy minek ásnak, / hogy maguknak, hogy nem másnak, / maguknak, a többieknek, / asszonyoknak, gyerekeknek.” (Choli Daróczi József) – Következő részben: a Porajmos.

Reklámok
 
Hozzászólás

Szerző: be május 22, 2015 hüvelyk Események, Külvilág

 

Címkék:

„Elveszett, de megtaláltam”

Miről szól az evangélium? Jézus meghalt értünk.
A tékozló fiú története egy kicsit más aspektusból. Mi vagyunk az a fiú. Mi történik, ha elmegyünk, mi marad utánunk? Beköltözik a szomorúság. Amikor a fiú elmegy (én), akkor az apa (az Isten) totál szétesik (mivan?!) és csak az elment fiún jár az agya. Aki marad, azt szeretjük, becsüljünk, de amazért félünk. Kit érdekel az eltékozolt gazdagság, ha nem él a fiú?!

A Mennyből eltűnt az öröm, amikor az ember bűnbe esett. A bibliai tékozló fiú történetében a testvér irigy és rosszindulatú, de a mi testvérünk, Jézus szíve megszakadt az Atya szomorúsága miatt. Jézus elindult, hogy megkeresse az öcsköst, hadd legyen öröm újra ebben az otthonban! Nem úgy jött, hogy nademostaztán megmutatja és hazaviszi azt a büdös kölköt, hanem úgy, hogy meg akarta érteni, mi történt, miért kellett elmennie; azt mondta: ez az én öcsém, akkor is, ha bajban van, a mocsok közepén is, és megadom a lehetőséget rá, hogy hazataláljon.

Ábrahám és Izsák 3 napig kaptatnak fel a hegyre. Izsák megkérdezni: – Hol a bárány?. Mondhatta volna úgy is: „Miért?!” Ábrahám csak annyit felel, amennyit tapasztalatai alapján tud: Isten gondoskodik.
Isten gondoskodott Bárányról.

Isten és a bűn, olyan, mint a Nap és a hógolyó – az ő tökéletes szentségénél nem csak hogy elolvad a bűn, de elpárolog, mintha sosem létezett volna, mintha a Napba belehajítanánk egy hógolyót…
Ezért maga a Szent Isten nem tudja elhordozni helyettünk a bűnt. Gondoskodni kellett egy Bárányról. Jézus, a Fiú felvállalta a bűn terhét, emberré lett és beállt a résre. Az Atya tudta, hogy oda kell adnia a másik fiút az egyikért, mert nincs más, aki erre képes, sem ember, sem angyal, csak egyedül a Fiú. Tudta, hogy végig kell néznie a szenvedését, tudta, hogy magára kell majd hagynia. Az összes Mennybéli sereg pedig végignézte, ahogy a tökéletes ember magára vette a világ összes bűnét és fájdalmát és belehalt. Az Isten annyira szeretett minket, hogy feláldozta értünk az egyetlen Fiát, Jézus annyira szerette az Atyát és annyira szeretett minket, hogy kiitta a poharat. Muszáj volt megtennie, mert nem bírta elviselni a megtört otthon csendjét, az Atya keservét, a testvér hiányát. Sebei örök emlékek –, de nem csak a szenvedésről, hanem erről a feldolgozhatatlan mély szeretetről. És a Menny őszinte csodálattal, tisztelettel és elismeréssel mondja: Méltó a Bárány…! Jézus az egyetlen, aki méltó Isten jobbján ülni, csak ő, aki ennyire szereti az apját és aki ennyire szereti a testvérét. Az Isten pedig mindkettőt felemeli, hogy együtt ünnepeljenek, amikor hazatér az elcsavargott gyerek.

A Biblia ezt mondja: „Isten szeretete betöltötte szívünket a Szent Szellem által” (Róma 5:5) – ez a szeretet ott van a mi szívünkben is. Az a szeretet, amivel az Atya odaadta egyetlen szeretett Fiát, az a szeretet, amivel Jézus megértette az Isten fájdalmát és vállalta a kínhalált, a bűn súlyát, az elszakítottság jéghideg leheletét: ez a szeretet van bennünk is. Amikor Isten kegyelme által megértjük, hogy miféle ez a szeretet, az azt jelenti, hogy felnőttünk. Akkor senki nem lesz magányos, nem lesz kárhoztatás, hibáztatás, nem lesz önteltség és önzőség, nem fogjuk szurkálni egymást, nem fogjuk azt nézni, ki mit csinál vagy nem csinál, mennyi pénze, tekintélye van… – akkor mindenki meghal a másikért.

forrás: Piszter Ervin: Megsebzett Isten.

 
Hozzászólás

Szerző: be május 13, 2015 hüvelyk Új szívet adok nektek

 

Auswitz, végállomás – Holokauszt-történelem a XX. században

zs.holok2.Kiálts rám! s fölkelek!” (Radnóti: Erőltetett menet)

Miért?

A második világháború az emberiség történetének legnagyobb és legtöbb halálos áldozattal járó fegyveres konfliktusa volt 1939 és 45 között. A harcokban közel 70 nemzet vett részt, több mint 73 millió civil és katona vesztette életét. A világháború végén két atombombát dobtak Japánra. 220.000 ember halt meg, a sugárzás okozta betegségek még ma is pusztítanak.
A világháború során több népirtás is történt, de az áldozatok számát és az elkövetés módszerét illetően kiemelkedik a holokauszt, amelynek során több millió embert öltek meg, többségében zsidókat. A 7,3 milliós európai zsidóság 78%-át, vagyis körülbelül 6 millió embert végeztek ki. Rajtuk kívül meghalt 2-3 millió szovjet hadifogoly, 2 millió lengyel, másfél millió roma, 200.000 fogyatékos, 15.000 homoszexuális és 5000 Jehova tanúja. Ezek mind emberek voltak. Barátok, rokonok, asszonyok, gyerekek, kedves szomszéd, tanár néni, boltos néni…
A zsidókat a civil társadalomból kizáró nürnbergi törvények évekkel megelőzték a második világháborút. Adolf Hitler a landsbergi börtönben írt művében, az 1925-ben megjelent Mein Kampf-ban (Harcom) háborút hirdetett a zsidóság ellen (Idézet a Moly olvasóitól: „Nem ajánlom senkinek ezt a könyvet. Akit érdekel, úgyis megpróbálja majd elolvasni. Viszont ha valakiből egy kicsi undort se vált ki, azzal valami baj van.”). Bár Hitler nem ír a zsidók kiirtásáról, de visszaemlékezések szerint beszélt róla; Joseph Hell újságíró szerint 1922-ben ezt mondta:

„Ha hatalomra jutok, legelső dolgom a zsidók megsemmisítése lesz. Amint meglesz hozzá a hatalmam, akasztófasorokat fogok állítani – például a müncheni Marienplatzon –, amennyit csak a forgalom enged. Oda lesznek a zsidók felakasztva, kivétel nélkül; és addig lógnak ott, amíg bűzleni nem kezdenek; addig lógnak, amíg a higiénia szabályai engedik. Amint levágják őket, jön a következő adag, és így tovább, amíg csak marad zsidó Münchenben. Más városok követni fogják a példát, amíg Németország teljesen meg nem tisztul a zsidóktól.”

Hitler a zsidókat vádolta a nyugati bankvilág és a kommunista Szovjetunió irányításával, ráadásul az első világháborúban elszenvedett vereséget és az igazságtalan versailles-i békét is az ő számlájukra írta. A gazdasági válságtól szenvedő ország előtt a zsidóságot tette meg bűnbaknak. Az 1935. szeptember 15-én Nürnbergben meghozott törvénycsomag két részből állt, melynek egyike a német állampolgárság kérdését szabályozta, a másik pedig „a német vér és becsület tisztaságát” volt hivatott védeni. Mindkét törvény esetében Hitler zavaros fajelméleti nézetei domináltak. A törvény értelmében a zsidók nem minősültek német állampolgárnak, azonban azt, hogy ki tartozott ebbe a közösségbe, nem a vallási hovatartozás, hanem egy genealógiai – tehát faji – vizsgálat döntötte el: azok, akiknek legalább három nagyszülőjük zsidó volt, illetve akik zsidó személlyel kötöttek házasságot. A náci vezetés 13 alkalommal toldott kiegészítéseket a törvényekhez, mígnem az 1942-es wannsee-i konferencián a fizikai megsemmisítés mellett tették le voksukat. A nagyhatalmak vezető politikusai annyira le voltak nyűgözve a hitleri Németország gazdasági növekedésétől és megerősödésétől, hogy a jogfosztó jogszabályoknak nem nyilvánítottak különösebb jelentőséget.

Hogyan?

A háború kitörésével megkezdődött a zsidók területi elkülönítése. 1939 őszén a németek megszállták a mintegy kétmillió zsidó lakta Nyugat-Lengyelországot. A zsidókat és a cigányokat gettókba zárták, ahonnan tehervagonokkal szállították őket a több száz kilométernyire fekvő munkatáborokba. Ide csak azok kerültek, akiket munkára alkalmasnak találtak. Akiket nem, azokat egy Auschwitz melletti erdős területen levetkőztették és azt mondták nekik: zuhanyozni mennek. Amikor a gáz az utolsó emberrel is végzett, a Sonderkommando, magyarul Különleges Egység a holttesteket tömegsírokba, vagy a krematóriumba vitték.
Kb. 50 tábor volt. Kezdetben alig voltak nagyobbak egy pincénél vagy raktárépületnél, később hatalmas, a városon kívül elhelyezkedő táborrá nőttek. A foglyok napi 12-14 órát dolgoztak a német hadiipar számára; sokan belehaltak az éhségbe, az őrök kegyetlenkedéseibe vagy az embertelen körülményekbe.
Hitler és társai hosszú tervezés után tudatosan, hidegvérrel és előre megfontoltan akartak kiirtani egy egész népet. A német bürokrácia minden ága részt vett a tömeggyilkosságok megszervezésében, az ország – egy holokausztkutató szavaival élve – „népirtó állammá” vált.

1944-ben Magyarország politikai nyomásra, de nem eszmei előzmények nélkül támogatták a magyarországi zsidóság gettókba zárását és deportálását. A feladatot az Adolf Eichmann által vezetett Judenkommando irányításával és a magyar közigazgatás és csendőrség aktív támogatásával végezték el. Közel félmillió magyar zsidó került Auschwitzba. Magyarország nem védte meg állampolgárait, vezetői a gyilkosok közt voltak, vagy cinkosan hallgattak. Az országban a háború előtt mintegy 900.000 zsidó élt, a háború végére 255.000-en maradtak.

Igaz ez?

„Mindent örökítsetek meg, szedjétek össze a filmeket, szedjétek össze a tanúkat, mert egyszer eljön majd a nap, amikor feláll valami rohadék, és azt mondja, hogy mindez meg sem történt.” – Eisenhower.

Bár a holokauszt a történészek szerint az egyik legjobban dokumentált jelenkori történelmi esemény, írásos dokumentumok, fényképek, videók, visszaemlékezések, irodalmi művek erősítik meg, hogy ez a borzalom megtörtént, mégis, az 1970-es-80-as években megjelentek a holokauszttagadók. Van, aki azt mondja, az egész nem történt meg, van, aki szerint az adatok túlzóak és vita folyik azon, hogy ki a felelős. Nagy erőfeszítések történtek a holokauszttagadás büntethetővé tételére. Izraelben és 12 európai országban (köztük Németország) bűncselekmény a holokauszttagadás, USA-ban nem, az Európai Unió-ban a javaslat ütközött a szólásszabadsággal. Ugyanis az izgatás, a gyűlöletkeltés és a véleménynyilvánítás szabadsága között sokszor hajszálvékony a határ.
Magyarországon évtizedes vita után, a parlament döntése alapján 2010 óta bűncselekmény a holokauszt tagadása, a büntetés egytől három évig terjedő szabadságvesztés. Nem sokkal bevezetése után a jogszabályt módosították, így ma a kommunista tömeggyilkosságok, népirtások tagadásáért is kiszabható börtönbüntetés. A törvény célja, hogy csökkentse az antiszemitizmust, a rasszizmust, javítsa a közbeszéd minőségét, segítse megőrizni a polgárok méltóságát. Az első jogerős ítéletet 2012-ben hozták, mely – nem meglepő módon – ellenérzéseket váltott ki.
Ma a Földön 5 emberből 1 antiszemita. Egy néhány éve készült felmérés szerint a magyar lakosság 12%-a holokauszttagadó, többségül 18-29 év közötti, felsőfokú végzettséggel nem rendelkező férfi.

Ki tudná megmondani, valójában mennyi ember, hány gyerek, idős ember, mennyit és milyen módokon szenvedett, akkor ott, fizikailag és később is lelkileg, mennyi élet ment tönkre… Irtózatos belegondolni, hogy volt, aki ezeket megtette és volt, aki végignézte szótlanul, bólogatva vagy gyűlölve önmagát. Ijesztő, hogy ez bennünk van, hogy az ember képes ekkora gonoszságra; mintha akkor felnyílt volna egy gát, ami mögé be van szorítva az emberi gonoszság. Nehéz felfogni, elfogadni, megérteni és felhasználni ezt az egészet, de bárhogy is van, sajnos megtörtént és tanulnunk kell belőle!

– És hol volt Isten? A következő részben az egyház szemszögéből vizsgáljuk meg a holokausztkérdést.

 
Hozzászólás

Szerző: be március 26, 2015 hüvelyk Események, Külvilág

 

Címkék:

Az Írás ereje

Sokszor tapasztalom, hogy vannak Igék, amiket az ember szinte naponta emleget, vagy éppen neki mondják. Néha már önerőből, üres közhelyként jön elő. Számomra az egyik ilyen a Lukács evangéliuma 1:37mert az Istennek semmi sem lehetetlen.” Nagyon szép, és bátorító Ige, de könnyen elengedjük már a fülünk mellett, mert ezzel biztatunk, és ezzel biztatnak minket is rendszeresen, betegségben, munkanélküliségben, családi problémák közepette, vagy bármikor.
Nemrég olvastam eredeti görög nyelven Jézus születésének az ígéretét, és akkor vettem észre, hogy a görögben nem ez van pontosan odaírva. Megnéztem egy német fordítást is, ami szó szerint adja vissza ezt az Igét, mely így hangzik: „mert nincs erőtlen szó, ami Istentől jön.” Lehetne úgy is fordítani, hogy „semmi sem erőtlenedik meg Istennél”. Itt a RÉMA görög szó található, ami jelentése lehet: szó, kijelentés, jövendölés, dolog. Ha az egész szövegegységet vesszük figyelembe, akkor arról olvasunk, hogy az angyal megjelent Máriának. Elmondja milyen csodálatos dolog történt Erzsébettel, meddő volt és már a hatodik hónapban van. Mária is megkapja az ígéretet Jézus születésére. „Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak” Ezután megkérdezi az angyalt, hogyan lehetséges, és az angyal elmond mindent. Ami Máriával történik, azok is Isten beszédének beteljesedései. Ebben a szituációban arról van szó, hogy amit Isten megmondott az soha sem veszíti el az erejét és az érvényességét. „Mert nincs erőtlen szó, ami Istentől jön”. Milyen hatalmas biztatás ezt az igét szó szerinti fordításban hallani, olvasni. Amikor először olvastam a görög eredetit nagyon sok minden megmozdult bennem. A Bibliában nincs egyetlen szó sem, aminek ne lenne ereje. Egy imádság, egy zsoltár, egy történet, vagy egy prófécia mindig minden időben isteni erővel bír. Gondoljunk bele, bár szerintem felfogni sem tudjuk, hogy a teremtéskor, az Úr, csak annyit mondott, hogy „legyen” és lett. Olvassuk ezzel a gondolattal a Szentírást naponként, hogy nincs és nem is lesz soha olyan szó Istentől, ami erőtlen lenne.
Pál Rómaiakhoz levelében így fogalmaz: „Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére” (Rm 1:16)
Semmiképpen sem akarom azt mondani, hogy nem jó az általunk használt kiadás, mert az is teljesen ugyanezt jelenti. A fordítás mindig kompromisszum, mert szinte lehetetlen mindent pontosan visszaadni, de sokszor felemeli az embert, amikor ilyen dolgokra rátalál.

by Ricsi

 
Hozzászólás

Szerző: be március 25, 2015 hüvelyk Új szívet adok nektek

 

Női könyvklub – Elsőség / utolsóság

10451727_681723558541442_7009085292717326797_nMax Lucado: Ahogy szeretni érdemes; 6. fejezet – Egyszerű udvariasság

Van egy elképzelésünk Isten jelleméről. Jobb esetben a Bibliából… De azt gondolom, sok olyan dolog hiányzik az istenképünkből, ami az Úrban benne van azért. Istent legtöbbször monumentálisnak, hatalmasnak végtelennek gondoljuk – és ez így is van: Ő teremtette az univerzumot. Nem rég láttam egy képösszeállítást arról, hogy mekkora a világegyetem és mekkora a Földhöz képest a Nap, a Tejútrendszer és egyéb galaxisok, egészen az általunk eddig ismert nagy egész „világmindenséghez” viszonyítva és nem esett nehezemre elfogadni, hogy az Isten mindezt egy szavával megalkotta. Viszont nehéz volt ugyanebbe a gondolatba beilleszteni, hogy Isten az én és közel 7,3 milliárd embertársam összes hajszálát számon tartja.

Könnyebb Istent elképzelni, ahogy kezében tartja a Világmindenséget, mint ahogy a mosdótál fölé görnyedve térden csúszva mossa az emberek portól és macskapiszoktól koszos lábát. Isten szeretné, hogy el tudd képzelni őt teremtőnek, erős és mindenható úrnak – de még inkább szeretné, ha úgy ismernéd, mint aki megmossa a lábad. Igen, ő biztosítani akar róla, hogy ő a világmindenség ura – azért, hogy te ne félj semmitől. Ő megteremtette a világot – azért, hogy te gyönyörködj benne. Időn és téren túl létezik. Ismeri a jövőt, a múltat, a szíved legelrejtettebb zugában megbúvó legtitkosabb gondolatodat is. Mindezt a tudást ő arra használja, hogy te boldog légy itt és az Örökkévalóságban. – – – Micsoda szeretet az, ami így nyilvánítja ki magát…: alázattal!?

A szeretet egyik fontos jellemzője, hogy előre enged. Maga elé enged. Maga elé tesz. Isten udvarias, előzékeny, nem ront ajtóstul a házba. Türelmesen vár rád, halkan kopog. Ajándékot is hoz. Amikor beengeded, rendet tesz: összepakolja a széthullott életed, felporszívózza a mocskot a szívedből, aztán főz egy finom teát/kávét/kakaót a lelkednek – kinek, amit szeret, ahogy szereti –, és leül melléd beszélgetni. Ezt teszi a világ teremtője egyenként minden emberrel. Mindent tud rólad, mégis órákig hajlandó, sőt, nem csak, hogy hajlandó, de akarja is hallgatni a sóhajtozásodat, a nyűglődésed, a panaszaidat. Reagál rá. Tisztel téged. Rákérdez, hogy mi az, amit szeretnél, mire vágysz. Ezt kapjuk tőle. Mert ennyire értékesek vagyunk a számára, fontosabbak mindennél.
Isten pontosan tudja magáról, hogy ő képes univerzumot teremteni. Tudja, hogy képes lenne ezt az egész hóbelebancot egy másodperc alatt a semmivé tenni. Tudja magáról, hogy kicsoda ő, mégis lehajol és megmossa a lábad, kiporszívóz és teát főz. Te tudod, te ki vagy?!

Az udvariasság alapja az önismeret, hogy ki vagyok én Jézus számára. Elsősorban magát becsüli az ember. Nem attól függ a viselkedésem, hogy mások mit érdemelnek, hanem attól, hogy mi az én normám. Isten udvariasságát tükrözzük vissza a többi emberre. A jogaink elengedése a szeretetért. Elsőbbségünk elengedése az utolsóért. Önmagunk elengedése Isten tetszésére.

A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik.  

 
Hozzászólás

Szerző: be február 4, 2015 hüvelyk Könyvklub

 

Lemezajánló – Jon & Steffie: Strength in weakness

51PP5OTxOAL._SL500_AA280_Higgyétek el, én megpróbáltam… megpróbáltam utálni. Hiszen ez egy átlagos, amerikai keresztény muzsika, angol, tehát számomra semmit sem mondó, de amúgy se egetverő szövegötletekkel operáló zene. De akkor meg mi van?!

Nem sokat tudok Jonathan Markey-ról, csak annyit, amennyit a vajtai konferenciák hátsó soraiból tapasztaltam. Volt 3 dal, ami annyira fülbemászó volt, hogy utána még napokig azt dudorásztam…
2013-ban jelent meg a kislemez, hozzánk tavaly nyáron érkezett, én pedig azóta sem vettem a fáradságot, hogy belehallgassak. Ugyanis nem tetszik a borítója. Nem tudnám megmondani, mi nem tetszik benne, mert az ötlet és a mondanivaló alapvetően nem rossz, számomra mégis kicsit olyan semmilyen. Egy kicsit ilyen a belbecs is: nem csap oda. – Ezért akartam utálni. Mert oda tudna! De nagyot ám!

A zenészgárda a szokásos: Dobner Illés, Komáromi Kornél, Pető Illés, a Story of grace vonósai: Kovács Péter, Biczó Bernadett, Papp Marcsi, Görbicz Fülöp, Géczi Teodóra és a budapesti Golgota énekesei: Maros Eszter, Komáromi Orsi, Dobner Évi. A doboknál Hidász Tomi. Jon Markey zongorázik, 3 dalt ő énekel, a többit Steffie Markey. A keverőknél Pap Geri és Mike Payne. Ismerjük ezt a társaságot, nem igazán tudnak hibázni.

Igazából, aki hallotta már Neil Livingston lemezét, annak az első perctől teljesen kiszámítható, amit hallani fog. Nyilván, mivel ez egy zongorista lemeze, ezért nem a gitár a főszereplő, hanem inkább a zongora és a vonós szekció – és a basszusgitár! És persze tudjuk, milyen, mikor Illés a háttérben beleszólózik, milyen kanyarokat szokott becsempészni Pető Illés, hogy Kovács Péter tud azért hegedülni (khm…), ismerjük Hidász Tomi jellegzetes „ropogós” dobolását, és tudjuk, milyen a kórus. Hú, hát nagyon jók, persze! Ma meg holnap. Még kétszer meghallgatom, aztán fiók. Ez megy úgy nagyjából az első három dalon át. Alapvetően remek dicsőítő muzsika, könnyen emészthető, sokáig a fülben mocorgó dalok. De tudod, hogy a sorsa a fiók…

Megpróbáltam leírni, hogy egy átlag kereszténymuzsikával van dolgunk. De aztán a két utolsó dal azt mondta, hogy nem… ezt nem írhatom le. A címadó dal nekem A dicsőítődal. Ez az, aminek a második percéről már térden állsz, és a Mennyben érzed magad, az Úr lábai előtt. Itt jön ki leginkább Jon jellegzetes hangja, és hogy ez a srác igenis ért a zongora nyelvén. A dal fantasztikus dinamikával dolgozik, egy lassú, duzzadó hullám, majd egy pillanatra a zongora elé tolják a bandát, hogy aztán lezárják egy csöndes zongora-basszusgitár közös jazzes jammeléssel. Ritkán hallani ilyen izgalmas dallezárást. TÖKÉLETES!

Aztán az utolsó dal, szintén egy lassú levezetés, kicsit gyengébben indul, mint a címadó, de a dal közepén lassan felhúzza az egészet, belép a Pető Illés-féle effekt, a kórus, aztán jön egy szünet, ami beleszorítja a levegőt az emberbe. És akkor… berobban Kovács Péter és sikítva rohangálsz körbe-körbe a szobában! TÖKÉLETES!

Nyilván lenne mit javítani; lehetne kicsit több elrugaszkodás az átlagtól, lehetne több hátborzongató pillanat (mert, mint láttuk, képesek rá), lehetne kicsit izgibb dalszöveg. Lehetne kicsit erőteljesebb, dögösebb, szenvedélyesebb. – Bátrabb! Lehetne. Lesz? Legyen!

 
Hozzászólás

Szerző: be január 21, 2015 hüvelyk Külvilág

 

Címkék:

Női könyvklub – Szabályszegők

Max Lucado: Ahogy szeretni érdemes; 5. fejezet – Isten „erőszakmentes” zónája

Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” (Mt 11:28)

Hierarchia. Egy alapvető társadalmi jelenség. „Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél!” – mondja George Orwell az Állatfarmban. Ez egy emberi tulajdonság.
A rangsor önmagában nem feltétlenül baj. „Akire sokat bíztak, annak nagyobb a felelőssége” (Lk 12:48). A probléma az íratlan szabályokkal van: akire sokat bíztak, annak nagyobb hódolat jár – ez nincs benne a Bibliában.

A világ arra tanít bennünket, hogy valósítsuk meg önmagunkat, arra, hogy vannak dolgok, amiket megérdemlünk alanyi jogon és – bár ezt így nem mindig mondja ki, de tulajdonképpen arra biztat, hogy szerezzük meg minden áron.
A Biblia viszont azt mondja: identitásodat csak és kizárólag Istenben találhatod meg. Szeretett vagy, királyi trónszék várományosa – de van egy cél és életed minden pillanata erre a célra van irányítva: engedelmeskedj az Úrnak hűséggel és végezd el az általa elrendelt feladatot legjobb tudásod szerint.

A Lucado könyvében említett „csipkedési rangsor” nagy vonalakban azt jelenti, hogy a baromfiudvar tyúkjai bizonyos rangsort állítanak fel: az alfa egyed mindenkit csipked, de őt senki, az omega egyedet mindenki csipkedi, de ő senkit, a többiek a kettő között helyezkednek el. (Számomra ijesztő, hogy az emberi viselkedést állatokon végzett kíséretekkel bizonyítják.) Véleményem szerint a csipkedés nem mindig tudatosan történik, hanem csak „belenevelődik” az emberbe. Az elvárások mások felé és felém is, a megfelelési kényszer, az, hogy jobb akarok lenni, mint más – jobb megélhetésért, vagy egyszerűen csak az emberi elismerésért – észrevétlenül kialakíthatja a csipkedési rangsort a kapcsolataimban. Ismét mondom: nem a rangsorral van baj. Hanem a csipkedéssel.

A csipkedési rangsor tehát íratlan szabály – Isten gyermekeinek azonban meg kell szegnie ezt a szabályt, hiszen Jézus is ezt tette, ezt teszi, és ezt fogja tenni a Mennyben is. (Lk 12:37)
Ahhoz, hogy megszegjük (önmagunkban is) ezt a szabályt, szükség van szilárd Isten- és önismeretre. Szükség van arra, hogy tudjuk, mit jelent az, hogy Isten szeret; mindent tud rólad, ismer jobban, mint bárki valaha is, mégis végtelenül, határtalanul és felfoghatatlanul szeret. Ez a szeretet nem egy matrica, nem egy csík az igekártyán, nem egy elcsépelt mondat, ami semmit sem jelent, amit már el sem hiszel, hanem valóságos élmény LEHET. Akárhogy vagy, Isten szerelmes beléd. Mindegy, hogy nézel ki, hogy kire néztél csúnyán, milyen bűnöket titkolsz, milyen régóta nem is köszöntél neki: Ő szenvedélyesen szeret. „Úgy akarsz szeretni másokat, ahogyan Isten szeretett minket? Gyere szomjasan!” – keresd Istent, kérd, hogy mutassa meg, kinek lát ő téged, kutasd, hogy mi a terve az életeddel, egyedül neki akarj megfelelni, engedelmességgel.
Ez a hozzáállás elpusztítja benned a megfelelési kényszert, és gyűlöletessé teszi előtted a csipkedési rangsort. A helyébe pedig a szeretet lép.

A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik.

 
Hozzászólás

Szerző: be január 17, 2015 hüvelyk Könyvklub