„Kiálts rám! s fölkelek!” (Radnóti: Erőltetett menet)
Miért?
A második világháború az emberiség történetének legnagyobb és legtöbb halálos áldozattal járó fegyveres konfliktusa volt 1939 és 45 között. A harcokban közel 70 nemzet vett részt, több mint 73 millió civil és katona vesztette életét. A világháború végén két atombombát dobtak Japánra. 220.000 ember halt meg, a sugárzás okozta betegségek még ma is pusztítanak.
A világháború során több népirtás is történt, de az áldozatok számát és az elkövetés módszerét illetően kiemelkedik a holokauszt, amelynek során több millió embert öltek meg, többségében zsidókat. A 7,3 milliós európai zsidóság 78%-át, vagyis körülbelül 6 millió embert végeztek ki. Rajtuk kívül meghalt 2-3 millió szovjet hadifogoly, 2 millió lengyel, másfél millió roma, 200.000 fogyatékos, 15.000 homoszexuális és 5000 Jehova tanúja. Ezek mind emberek voltak. Barátok, rokonok, asszonyok, gyerekek, kedves szomszéd, tanár néni, boltos néni…
A zsidókat a civil társadalomból kizáró nürnbergi törvények évekkel megelőzték a második világháborút. Adolf Hitler a landsbergi börtönben írt művében, az 1925-ben megjelent Mein Kampf-ban (Harcom) háborút hirdetett a zsidóság ellen (Idézet a Moly olvasóitól: „Nem ajánlom senkinek ezt a könyvet. Akit érdekel, úgyis megpróbálja majd elolvasni. Viszont ha valakiből egy kicsi undort se vált ki, azzal valami baj van.”). Bár Hitler nem ír a zsidók kiirtásáról, de visszaemlékezések szerint beszélt róla; Joseph Hell újságíró szerint 1922-ben ezt mondta:
„Ha hatalomra jutok, legelső dolgom a zsidók megsemmisítése lesz. Amint meglesz hozzá a hatalmam, akasztófasorokat fogok állítani – például a müncheni Marienplatzon –, amennyit csak a forgalom enged. Oda lesznek a zsidók felakasztva, kivétel nélkül; és addig lógnak ott, amíg bűzleni nem kezdenek; addig lógnak, amíg a higiénia szabályai engedik. Amint levágják őket, jön a következő adag, és így tovább, amíg csak marad zsidó Münchenben. Más városok követni fogják a példát, amíg Németország teljesen meg nem tisztul a zsidóktól.”
Hitler a zsidókat vádolta a nyugati bankvilág és a kommunista Szovjetunió irányításával, ráadásul az első világháborúban elszenvedett vereséget és az igazságtalan versailles-i békét is az ő számlájukra írta. A gazdasági válságtól szenvedő ország előtt a zsidóságot tette meg bűnbaknak. Az 1935. szeptember 15-én Nürnbergben meghozott törvénycsomag két részből állt, melynek egyike a német állampolgárság kérdését szabályozta, a másik pedig „a német vér és becsület tisztaságát” volt hivatott védeni. Mindkét törvény esetében Hitler zavaros fajelméleti nézetei domináltak. A törvény értelmében a zsidók nem minősültek német állampolgárnak, azonban azt, hogy ki tartozott ebbe a közösségbe, nem a vallási hovatartozás, hanem egy genealógiai – tehát faji – vizsgálat döntötte el: azok, akiknek legalább három nagyszülőjük zsidó volt, illetve akik zsidó személlyel kötöttek házasságot. A náci vezetés 13 alkalommal toldott kiegészítéseket a törvényekhez, mígnem az 1942-es wannsee-i konferencián a fizikai megsemmisítés mellett tették le voksukat. A nagyhatalmak vezető politikusai annyira le voltak nyűgözve a hitleri Németország gazdasági növekedésétől és megerősödésétől, hogy a jogfosztó jogszabályoknak nem nyilvánítottak különösebb jelentőséget.
Hogyan?
A háború kitörésével megkezdődött a zsidók területi elkülönítése. 1939 őszén a németek megszállták a mintegy kétmillió zsidó lakta Nyugat-Lengyelországot. A zsidókat és a cigányokat gettókba zárták, ahonnan tehervagonokkal szállították őket a több száz kilométernyire fekvő munkatáborokba. Ide csak azok kerültek, akiket munkára alkalmasnak találtak. Akiket nem, azokat egy Auschwitz melletti erdős területen levetkőztették és azt mondták nekik: zuhanyozni mennek. Amikor a gáz az utolsó emberrel is végzett, a Sonderkommando, magyarul Különleges Egység a holttesteket tömegsírokba, vagy a krematóriumba vitték.
Kb. 50 tábor volt. Kezdetben alig voltak nagyobbak egy pincénél vagy raktárépületnél, később hatalmas, a városon kívül elhelyezkedő táborrá nőttek. A foglyok napi 12-14 órát dolgoztak a német hadiipar számára; sokan belehaltak az éhségbe, az őrök kegyetlenkedéseibe vagy az embertelen körülményekbe.
Hitler és társai hosszú tervezés után tudatosan, hidegvérrel és előre megfontoltan akartak kiirtani egy egész népet. A német bürokrácia minden ága részt vett a tömeggyilkosságok megszervezésében, az ország – egy holokausztkutató szavaival élve – „népirtó állammá” vált.
1944-ben Magyarország politikai nyomásra, de nem eszmei előzmények nélkül támogatták a magyarországi zsidóság gettókba zárását és deportálását. A feladatot az Adolf Eichmann által vezetett Judenkommando irányításával és a magyar közigazgatás és csendőrség aktív támogatásával végezték el. Közel félmillió magyar zsidó került Auschwitzba. Magyarország nem védte meg állampolgárait, vezetői a gyilkosok közt voltak, vagy cinkosan hallgattak. Az országban a háború előtt mintegy 900.000 zsidó élt, a háború végére 255.000-en maradtak.
Igaz ez?
„Mindent örökítsetek meg, szedjétek össze a filmeket, szedjétek össze a tanúkat, mert egyszer eljön majd a nap, amikor feláll valami rohadék, és azt mondja, hogy mindez meg sem történt.” – Eisenhower.
Bár a holokauszt a történészek szerint az egyik legjobban dokumentált jelenkori történelmi esemény, írásos dokumentumok, fényképek, videók, visszaemlékezések, irodalmi művek erősítik meg, hogy ez a borzalom megtörtént, mégis, az 1970-es-80-as években megjelentek a holokauszttagadók. Van, aki azt mondja, az egész nem történt meg, van, aki szerint az adatok túlzóak és vita folyik azon, hogy ki a felelős. Nagy erőfeszítések történtek a holokauszttagadás büntethetővé tételére. Izraelben és 12 európai országban (köztük Németország) bűncselekmény a holokauszttagadás, USA-ban nem, az Európai Unió-ban a javaslat ütközött a szólásszabadsággal. Ugyanis az izgatás, a gyűlöletkeltés és a véleménynyilvánítás szabadsága között sokszor hajszálvékony a határ.
Magyarországon évtizedes vita után, a parlament döntése alapján 2010 óta bűncselekmény a holokauszt tagadása, a büntetés egytől három évig terjedő szabadságvesztés. Nem sokkal bevezetése után a jogszabályt módosították, így ma a kommunista tömeggyilkosságok, népirtások tagadásáért is kiszabható börtönbüntetés. A törvény célja, hogy csökkentse az antiszemitizmust, a rasszizmust, javítsa a közbeszéd minőségét, segítse megőrizni a polgárok méltóságát. Az első jogerős ítéletet 2012-ben hozták, mely – nem meglepő módon – ellenérzéseket váltott ki.
Ma a Földön 5 emberből 1 antiszemita. Egy néhány éve készült felmérés szerint a magyar lakosság 12%-a holokauszttagadó, többségül 18-29 év közötti, felsőfokú végzettséggel nem rendelkező férfi.
Ki tudná megmondani, valójában mennyi ember, hány gyerek, idős ember, mennyit és milyen módokon szenvedett, akkor ott, fizikailag és később is lelkileg, mennyi élet ment tönkre… Irtózatos belegondolni, hogy volt, aki ezeket megtette és volt, aki végignézte szótlanul, bólogatva vagy gyűlölve önmagát. Ijesztő, hogy ez bennünk van, hogy az ember képes ekkora gonoszságra; mintha akkor felnyílt volna egy gát, ami mögé be van szorítva az emberi gonoszság. Nehéz felfogni, elfogadni, megérteni és felhasználni ezt az egészet, de bárhogy is van, sajnos megtörtént és tanulnunk kell belőle!
– És hol volt Isten? A következő részben az egyház szemszögéből vizsgáljuk meg a holokausztkérdést.
Gyöngyhalász 