Húsbavágó – A pedofília – 2. rész: felülről

03 dec 2011 2 hozzászólás

Szerző: gyongyhalasz itt: Húsbavágó

Az emberek akkor is alkotnak maguknak valamilyen képet az egyházról és Istenről, ha alig láttak belülről templomot vagy sosem olvastak Bibliát. Ezeket az elképzeléseket táplálja az, amit tapasztalnak maguk körül, amit hallanak az egyházról a médiában, amit látnak keresztényektől. Az utóbbi néhány évben napvilágra került egyházi botrányok miatt sok hívő csalódott, és hagyta el a katolikus egyházat, olyan országokban is mint pl. Spanyolország, Olaszország, Írország, amelyek alapvetően katolikus nemzetek. A sajtónak az a véleménye, hogy az egyház szexuális bűncselekményeinek valódi oka a cölibátus és más idejétmúlt intézmények. Sokan úgy vélik, hogy az egyháznak meg kellene újulnia, nyitnia kéne a világ felé, néhányan pedig éppen a szabályok szigorítását sürgetik.
A papi nőtlenség, vagyis a cölibátus ténye igencsak megosztó; van, aki azt mondja, a papok is emberek. Hiba az, hogy rá vannak kényszerítve arra, hogy egy életen át küzdjenek magukban a gyengéd érzésekkel, a nemi vággyal, ami emberileg természetes és emiatt fásultságba, kiégésbe, bűnökbe vagy épp perverziókba sodródjanak, mert nincs erejük és támogatottságuk ahhoz, hogy ezekkel elszámoljanak Istennek, az embereknek, kilépjenek az egyházból és megtalálják helyüket akár egy család élén.
Ugyanakkor vannak olyan vélemények, miszerint épp a cölibátus az, ami a legkomolyabb visszatartó erő abban, hogy bárki bármilyen indokkal pap legyen. Pál apostol, aki a témában igencsak „kompetens”, azt írja, hogy nem mindenkinek való a cölibátus, de aki elhívást kapott rá, annak éppúgy ajándéka ez, mint a másiknak a házasság. A cölibátus tehát nem teher, hanem ajándék annak, akit Isten elhívott rá, vagyis a cölibátusra – ami véleményem szerint nincs kapcsolatban azzal, hogy Isten elhívta-e igehirdetésre vagy egy gyülekezet pásztorálására. A cölibátus egy egészen különleges kapcsolat Istennel és ezt megkaphatja pap vagy olyan ember is, akit sosem szentelnek fel pappá, hanem más elhívása van, például járja a világot és segít az elesetteken.
A kutatások azt bizonyítják, hogy valaki minden esetben fejlődése során válik pedoszexuálissá, nem pedig azután, hogy hosszú ideig le kellett mondania a szexről, tehát önmagának a cölibátusnak talán nincs is akkora szerepe a pedofíliában, mint azt gondoljuk. Ahogy Hans-Ludwig Kröber, Németország legnevesebb bűnügyi pszichiátere mondja „hamarabb lesz valaki várandós egy csóktól, mint pedofil a cölibátustól” (http://www.keresztenymagyarorszag.hu/hirek/3170). Ez egy pszichiátriai betegség és nem ok nélkül alakul ki vagy tör felszínre az emberben, mélyebb lelki okai vannak, annál, mint hogy valaki nem szerelmeskedhet.
Tény, hogy vannak enyveskezű, hűtlen, pedofil egyházi vezetők, de hajlamosak vagyunk elveszni azon kevés százalékok kivesézésében, akikről kiderülnek szomorú bűnök, gyengeségek, és általánosítani. Ugyanakkor sajnos nem támogatjuk eléggé papjainkat, nem imádkozunk eleget értük, magukra hagyjuk őket, de elvárjuk, hogy patyolatul éljenek és már a Földön tökéletesek és bűntelenek legyenek, a levegővételükbe is belekötünk és hibát találunk minden mozdulatukban; bármit tesznek, az valamiért biztos nem jó.
Bár a Biblia nem tesz említést konkrétan a pedofíliáról, azért nyilvánvalóan ki lehet következtetni, hogy mi róla Isten véleménye. Tulajdonképpen már az általános emberi erkölcs, a „józan ész” elítéli a gyerekkel létesített szexuális kapcsolatot, a Biblia csak megerősíti ezt. Jézus véleménye magáról a gyermekről, amit a Máté 18:1-14-ben olvashatunk („Abban az órában odamentek a tanítványok Jézushoz, és megkérdezték tőle: „Ki a nagyobb a mennyek országában?” Jézus odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, és ezt mondta: „Bizony, mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát megalázza magát, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyek országában. És aki befogad egy ilyen kisgyermeket az én nevemben, az engem fogad be. Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tenger mélyébe vetik.”) már abban a korban is radikális megnyilvánulás volt. Manapság általában és politikailag értéknek tekintik a gyermeket – törvények védik (nem minden esetben, pl. abortusz) és különféle állami szervek figyelnek testi, szellemi és lelki jólétük állapotára; Jézus korában az általános hozzáállás a gyerekekhez nem ilyen volt, inkább csak „megtűrték” őket. Ezért volt rendkívüli, amit Jézus mondott: változattok át lélekben gyerekekké, legyen gyermeki lelketek ahhoz, hogy a Mennyországba jussatok! Ismerjétek fel a gyerekek tulajdonságait és törekedjetek hasonló lelkületre: legyetek alázatosak, kíváncsiak, őszinték, bízzatok meg egymásban, szeressétek egymást, bocsássatok meg egymásnak és felejtsétek el a haragot! Figyeljétek a gyerekeket, mert Isten is figyeli őket és tetszik neki az, ahogyan ők gondolkodnak!
A Bibliában az is nyilvánvalóan le van írva, mi az Úr véleménye a szexuális bűnökről, melyek ezek (többek között: Gal 5:19-21 „A test cselekedetei azonban nyilvánvalók, mégpedig ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás, bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás; irigység, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók.”; Mk 7:21-23 „Mert belülről, az ember szívéből jönnek elő a gonosz gondolatok, paráznaságok, lopások, gyilkosságok, házasságtörések, kapzsiságok, gonoszságok; valamint csalás, kicsapongás, irigység, istenkáromlás, gőg, esztelenség.”; Róm 1:29-31: „Ezért tele vannak mindenféle hamissággal, gonoszsággal, kapzsisággal, viszálykodással, álnoksággal, rosszindulattal; besúgók, rágalmazók, istengyűlölők, gőgösek, dicsekvők, találékonyak a rosszban, szüleiknek engedetlenek, kíméletlenek, szószegők, szeretetlenek és irgalmatlanok.”; 2Tim 3:2-4: „Az emberek ugyanis önzők, pénzsóvárak lesznek, dicsekvők, gőgösek, istenkáromlók, szüleikkel szemben engedetlenek, hálátlanok, szentségtelenek; szeretetlenek, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, féktelenek, jóra nem hajlandók, árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, akik inkább az élvezeteket szeretik, mint az Istent.”). A Szent Írás eredeti szövegében szerepel egy görög szó, a „porneia”, amit magyarra „paráznaság”-nak fordítottak. Ez a szó a Bibliában bármely olyan szexuális tevékenységet magában foglal, ami nem természetes szexuális aktivitást jelent, és ez magában fogalja többek között a pedofíliát is.
Mit tehetünk mi, akik a gyülekezetekben vasárnaponként a hátsó sorokban ülünk?
Szülőként őrjítő lehet a tudat, hogy nem tudhatom teljes biztonságban a családban, az iskolában, a templomban sem a gyerekem, de ne felejtsük el, hogy elsősorban és legfőképpen Istenben kell bíznunk, Őrá kell hagyatkoznunk. Tudnunk kell, hogy Ő a gyermekeinket is védi és látja az ő életüket is csakúgy, mint azét az emberét, aki rosszra készül. Isten hatalmasabb minden felnőttnél, minden tanárnál, ferde hajlamú családtagnál, papnál.
A gyülekezetben szolgálva egymás felé elsősorban figyelhetünk, érzékenyek lehetünk. Másodsorban beszélgethetünk. Harmadsorban szerethetünk és imádkozhatunk, támogathatunk, adhatunk. A közösség, ha Isten szeretetében valóban meg tud állni, akkor nagy kincset, a gyógyulás drága ajándékát tudja adni. Lehet mondani, hogy ez nagyon naiv, és a gyakorlatban is ezt mondanám-e, ha mondjuk egy pedofil vasárnap megjelenne a gyülekezetben vagy éppen az én gyerekemmel történne hasonló borzalom, de mégis. Az ítéletalkotás emberi, de Jézus egész életével arra tanított, hogy soha nem szabad senkit elítélni, és Ő éppen ezeket az embereket ölelte magához (a betegeket), és épp ezért hiszem, hogy a közösség óriási erő, amiben a Szentlélek erőt ad, és Isten szeretetét közvetítheti, ami egyedül képes begyógyítani a sebeket. Az ügy nagyon kényes, a hozzáállás sokszor szituációfüggő. Ha tévedhetetlenül bebizonyosodik valakiről, hogy pedofíliában bűnös, akkor az ügy mindenképpen a rendőrség hatáskörébe tartozik, legyen a tettes a pásztor, pap vagy akár a legjobb barátunk. Ha tudjuk valakiről, hogy ilyen hajlama van, kísértés ez az életében, de azt is biztosan tudjuk, hogy nem tette meg vagy már törvény szerint megbűnhődött érte, akkor pedig igyekeznünk kell arra, hogy ítélkezés nélkül a támasza, segítsége legyünk, amikor arra szüksége van. Törekednünk kell arra, hogy az illető merjen velünk teljesen őszinte lenni. A kísértés még nem bűn, ezért ott kell lennünk, hogy testvérünk a bűn felé vezető úton le tudjon kanyarodni hozzánk, mert tudja, hogy segíteni akarunk. Azt kell mondjam, csodálatos az, ha valaki annyira bízik bennünk, hogy hajlandó megosztani velünk ezt a fajta problémát, amikor valaki érzi, hogy én valóban nem ítélem el, hogy látom benne azt, hogy meg tud állni a bűn előtt, hogy imádkozom vele, vagy egyszerűen csak meghallgatom, s felveszem azt a bizonyos teherbatyut („egymás terhét hordozzátok” – Gal 6:2).
Általánosságban távol álljon tőlünk az ítélkezés, leginkább pedig a bosszú gondolata! Nem szabad elfelejtenünk, hogy Isten mindent lát és megfizet. Nem egyszer említi a Biblia, hogy Isten igazságosan ítél: (Zsolt 7:10 „szívek és vesék vizsgálója, igazságos Isten!”; Zsolt 62:12-13: „Istennél van az erő; nálad van, URam, a szeretet. Te megfizetsz mindenkinek tettei szerint.”; Péld 24:12: „Ha azt mondanád, hogy erről nem tudunk, az, aki a szíveket vizsgálja, beléd lát, és aki lelkedet őrzi, ismer; ő megfizet az embernek cselekedete szerint.”), de legalább ennyiszer említi azt is, hogy Isten megbocsát, ha őszinte bűnbánó lélekkel lépünk a javulás útjára (2Móz 34:7 „Megtartja szeretetét ezerízig, megbocsátja a bűnt, hitszegést és vétket.” 2Krón 7:14 „de megalázza magát népem, amelyet az én nevemről neveznek, ha imádkoznak, keresik az én orcámat, és megtérnek gonosz utaikról, én is meghallgatom a mennyből, megbocsátom vétküket, és meggyógyítom országukat.”, Zsolt 32:5 „Megvallottam neked vétkemet, bűnömet nem takargattam. Elhatároztam, hogy bevallom hűtlenségemet az Úrnak, és te megbocsátottad bűnömet, amit vétettem.”; Mt 9:6 „van hatalma az Emberfiának megbocsátani a bűnöket a földön”; 1Jn 1:9 „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.”)
A pedofília bűne az egyik legszörnyűbb, legpusztítóbb bűn. Fontos, hogy ne menjünk el mellette szó nélkül, legyen bárki is az elkövető vagy az áldozat! De fontos, hogy keresztényként példát mutassunk megbocsátásból, szeretetből és együttérzésből, bízzuk az ítélkezést arra aki jogosult rá: a törvényhozókra és Istenre, valamint fontos, hogy esélyt adjunk a megbánásra és a megváltozásra.

(Ezt a cikket hárman írtuk; köszönöm a segítséget Eszter és Nyárfalevél!)