A szeretet: kapcsolat
02 nov 2011 Vélemény?
itt: Kapcsolatok
„Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény.” (2Kor 5,17) Felszabadító hallani Pálnak ezeket a szavait, hiszen óriási kincs rejlik ebben az ígéretben. Krisztusban szabadságunk van, nem kell, hogy meghatározzanak dolgok, „hogy bezárjanak”.
Mindannyiunk személyiségében vannak küzdelmes jegyek, olyan tulajdonságok, amelyekkel nehéz szembenézni. Számomra a zárkózottság volt az egyik ilyen. Jó, ha az ember tud néha egyedül lenni, elgondolkodni kicsit, rácsodálkozni dolgokra; de baj, ha már egyfajta menedékként használja. Míg kicsi voltam, nyugodtan bebújhattam a takaró alá, ha túl félelmetes volt a világ odakint, s ott biztonságban éreztem magam. De felnőttként ezt már nem teheti meg az ember, nem lehet csak úgy hazaszaladni. Ezért különböző, alig észrevehető kis védelmi mechanizmusokat építünk ki, ami a mesefigurás takaró helyébe lép. Sokszor maguktól épülnek, észre sem vesszük, egyszerűen úgy „hozza” az élet. Visszatekintve megdöbbentő volt ezeket észrevenni, hogy mennyi mindennel tudja ez ember körbebástyázni magát. Fel kellett tennem a kérdést, hogy a szünetekben vajon azért tartom a füzetet a kezemben, mert készülni kell a felelésre vagy hogy ne kelljen beszélgetni másokkal. Hogy azért megyek-e minden összejövetelről elsőként haza, mert tényleg sietnem kell, vagy egyszerűen nem tudom, hogy mit is mondhatnék. Illetve hogy miért is bujdosok a wécében
, amikor mindenki kint beszélget. S amikor rádöbbensz erre, s változtatni szeretnél, de csak azt érzed, hogy a „falak állnak és szilárdak”, vagy ahogy Reményik Sándor írja: „Falak, falak: Égigérő falak Vesznek körül Elrendelés szerint. Kéz nem nyúl rajtuk át. Hang nem hat rajtuk át. Egy csillag sem üzen. Tán vétkeimből nőttek e falak- Köztük vakon vergődöm, Némán és süketen. Tűrnék, Uram, tudod Békességgel más, nagy fájdalmakat – Csak ezeket elvennéd, Csak ezeket elvennéd! E vastagodó kripta-falakat.” S mikor már a magad erejéből egy „tégla” kivételére sem vagy képes, csodálatos megtapasztalni, hogy „Isten megszabadít”.
Egy pár hónapja megkérdezték, hogy ha meg kellene fogalmaznom, hogy nekem mit jelent a „régi életből az új életbe”, akkor milyen metaforát használnék. Volt, aki az élet-halál képet mondta, volt, aki a megváltásét. Egy barátomnak egy filmjelenet jutott eszébe, amikor a szürke világ egyre színesebb lesz. Nekem a bimbó, ahogy lassan megnyílik. Túl tud lépni önmagán, észreveszi, hogy milyen szép a világ odakinn, és hogy milyen szépek az emberek. Érdekes a bimbó zárkózottsága. Egy saját kis világ. Sose látta még a kinti gyönyörű világot, ezért nem is hiányolja. A pici lepke meséje jut az eszembe, mikor jött a vihar, s ő menedéket keresett. A virág biztonságban van bezárulva, na meg kényelmes is neki, de ha nem nyílik meg, nem tud segíteni a pillangón.
Pillanatfelvételek. Önzőség. Büszkeség. Bizalmatlanság. Félelem. Sokat gondolkodtam mostanában ezeken a szavakon. Sokak szerint az a jó, ha az ember elég önmagának, ha nem szorul rá másra. Mint a kör, ami önmagába záródik. De szerintem pont az ellenkezőjében mutatkozik meg az igazi erő, amikor képesek vagyunk gyengék lenni. Amikor nem félünk kimutatni, hogy szükségünk van egymásra, s amikor meg tudunk nyílni a másikért, mert a félelemnél, hogy védtelenek leszünk, erősebb a másik szeretete.
Elgondolkoztam Jézuson is. Hogy mekkora óriási bizalma volt az emberek felé. A hatalmas Isten csecsemőként megszületik, akit ha nem táplálnak, meghal; ha a szülei nem védik Heródes katonáival szemben, s menekülnek, megölik; akinek ha nem fogják a pici kezét, mikor járni tanul, hasra esik. S aztán, mikor elhagyja az otthonát. Szüksége volt emberekre, hogy legyen hol aludnia, szüksége volt egy kisfiúra és az ő halaira, hogy ötezer embert megvendégelhessen. És meddig-meddig tudok ebben elmenni…? Vállalta, hogy megnyissa a kört, pedig tudta, hogy sebeket kaphat. Milyen hatalmas innen (is) a kereszt szeretete. Megnyitotta. Hiszen anélkül nincsen kapcsolódási pont.
S a szeretet nem gubbaszthat a gubójában.
Virág- himnusz
Menj ki a természetbe, és csak csodálkozz rá, hogy milyen gyönyörűre alkotta Isten a világot, s hogy minden teremtménye Róla szól, Róla üzen. Bár tudnánk, mi emberek is Őrá mutató jelek lenni ebben a világban.
Virág.¤A Nap melege és sugarainak fénye élteti. Egész lényében a bizalom: hogy van értelme előbújnia, még ha nehéz is átlépni a bimbó-lét határát. Egyszerű, de/és annyira gyönyörűszép. Isten valahova helyezte, s ott van feladata(s szerintem nagyon büszke is az ő feladatára:)). Nem látszik, de a földben vert gyökeret, sok pici szállal kapaszkodik. Nem fél, hogy egy boci lelegeli, hogy egy kisgyermek csak úgy letépi, hogy esős napokban/ óriási hőségben egyszercsak /szép lassan vége lesz. A lénye az adásról szól: ad az egyszerű szépségével, szerény jóillatával, táplálékul szolgál, a bogarak játszadozhatnak a virágporában. Biztos jó kis társaság, de tud csak úgy ott lenni is. Teremtője felé törekszik, fürdőzik a napsugarakban:) vagy éppen alázatosan meghajtja a fejét.¤Ha egy virág ennyire értékes lehet az Úr szemében, akkor mennyivel értékesebbek lehetünk mi emberek? Akikben maga Krisztus formálódhat ki.
‘Nyárfalevél’
