Munkatársaink – Egy vezér egyéniség

01 ápr 2010 1 hozzászólás

Szerző: gyongyhalasz itt: Leader-sheep

Név:
Nicholas Joseph Bartz Cady

Születési hely:
Észak-Kalifornia

Kor:
27 év

Feladata itt nálunk:
pásztor

Kedvenc igevers:
“De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek: Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged! Az Úr az én osztályrészem – mondom magamban -, ezért benne bízom.” (Jeremiás Siralmai 3:21-24) (aktuális kedvenc)

Család:
Három gyerekünk van. Balázs másfél éve lakik nálunk. Ő nem a vér szerinti, hanem a szív szerinti gyerekünk. Nem örökbe fogadtuk, hanem a nevelőszülei vagyunk, tehát a fogadott vagy nevelt gyermekünk – mi a gyámjai vagyunk. Régóta ismerjük, sok mindenen átmentünk együtt. Amikor kiderült, hogy az anyukája nem alkalmas a nevelésére, gyorsan, 1 hét alatt kellett döntenünk, és megszerveznünk, hogy magunkhoz vehessük. Megfontoltuk, imádkozunk érte és úgy láttuk, Isten akarata, hogy befogadjuk. Nathaniel 2 és fél éves. Felicia mellett most ő a nagyfiú. Magyarul nem beszél, de megérti. Felicia 2 hónapos. (hosszú csend) Csoda. Gyakorlatilag halottan született, csoda az, amilyen most az állapota. Amiért majdnem elveszítettük, drágább is nekünk.

Gyöngyhalász: Elmondanád röviden, hogy hogyan tértél meg?
Nick: Anyukám görög katolikus vallású, apukám pedig ír római katolikus. Én a denveri evangélikus iskolába jártam, ismertem a Bibliát, de nem voltam hívő. 13 évesen konfirmáltam, előtte vizsgázni kellett katekézisből és be kellett magolni pár igeverset. Volt a szomszédunkban egy lány, akit nagyon kedveltem, reggelente együtt mentünk iskolába, barátok voltunk. Nekem tetszett is ő, úgyhogy egyszer megkérdeztem, hogy nem járnánk-e együtt, erre ő azt mondta, semmi közös nincs bennünk, mert én nem vagyok keresztény, ő meg az. Teljesen meg voltam sértődve: mi az, hogy nem vagyok keresztény! Aztán mutatott egy igeverset, a Mt. 7:22-23-at, kérdezte, hogy ez én vagyok, én pedig mondtam, hogy hagyjon békén. De tudtam, hogy igaza van. Ez egy elég durva, bulis év közepén volt, aminek úgy lett vége, hogy megtértem. Egy nap csak valahonnan elővettem egy Bibliát, letérdeltem és átadtam az életem Istennek. Tudtam, hogy a két dolog nem fér össze, így a bulizást abbahagytam, komolyan vettem a megtérést és megváltoztam. Kerestem gyülekezetet; először a katolikus templomba jártam, mivel csak azt ismertem. Egy idő után furcsálltam, mert egy csomó olyan dolgot mondott, aminek nem volt Bibliai alapja. Aztán átmentem egy pünkösdi-féle gyülekezetbe, ide kb. 1 hónapig jártam, mert ez is fura volt nekem, nem tetszett. Egy barátommal akkor megint átmentem egy másik gyülekezetbe, ez volt a Crossroads Church of Denver. Péntekenként a belvárosban voltam, ételt és Bibliát osztottunk hajléktalanoknak, evangelizáltunk. Később átvettem ennek a vezetését, ezt csináltuk kb. 1 évig. Közben hétfőnként főiskolásoknak és egyetemistáknak volt bibliaóra, itt egy 15 fős csoport tagja voltam, programokat szerveztünk, imádkoztunk, képviseltük a vezetőségnél, akinek kérdése volt. 2 és fél évig tartott ez nagyjából.

Gyh: Hogyan vezetett Isten Magyarországra és hogyan irányított erre a munkára?
N: A segédlelkész mondta, hogy jöjjek el vele Budapestre. Csillebércen volt egy Golgotás konferencia, az összes magyar Golgota egyház részt vett rajta. Itt ismertem meg Bodit, aki akkor éppen egy angol nyelvű emberért imádkozott a debreceni gyülekezetben. Sok külföldi diák járt és volt a menekülttábor-misszió, amit akkor Rosemary csinált egyedül, szükségük volt egy angolul beszélő emberre. Akkor három lehetőség állt fenn: vagy visszamegyek Amerikába, vagy megyek Ukrajnába vagy maradok és elkezdem a bibliaiskolát Vajtán. Végül maradtam, de nem mentem Vajtára, mert nyáron csináltunk egy angol tábort, és kezdtünk egy ificsoportot, amiben segítettem. Bodi szeretett volna alapítani egy új gyülekezetet Egerben vagy Nyíregyházán, és én is elkezdtem imádkozni, hogy mi Isten akarata és kapcsolatokért is. Volt egy lány, aki Debrecenben tanult, de Egerben lakott, rajta keresztül ismertem meg embereket. Egy fél évig hittant tanítottam a Gárdonyi gimnáziumban és szerveztem az újabb debreceni angol tábort. Erre a táborra jött Poczok Judit, akkor már tudtam, hogy Isten Egerben akar látni. Először egy kis lakásban kezdtünk el bibliaórákat tartani, Judit hozta a barátait. 2003. decemberben kezdtük el ezt a házi csoportot, 2004. októberben átköltöztünk a mostani tánciskolába, akkor többen jöttek, de mindig hangoztattuk, hogy mi gyülekezetet szeretnénk alapítani. 2005 márciusában költöztünk ide Egerbe Rosemaryvel és akkor, húsvétkor kezdtük a gyülekezetet a Nivákban. Ez az épület is nagy áldás volt. Akkoriban még nem nagyon ismertek bennünket, nem tudták, kik vagyunk, nem tudtunk a városban bérelni helyet és elég drága is volt. A Nivákban pedig nagyon megáldott Isten. Kovács Attilával, az akkori vének egyikével mentünk intézkedni, ott kérdezték, hogy mennyit akarunk fizetni bérleti díjnak. Mondtuk, hogy 40e Ft-ra gondoltunk. Akkor mondta, akivel beszéltünk, hogy majd beszél a főnökével. Még ki se értünk az autókhoz, mikor jött utánunk, hogy 20e Ft-ért elfogadjuk-e. És később még olcsóbb lett. Azt mondanám, hogy attól a ponttól vagyok pásztor. És később a magyarországi Golgota egyház és a coloradoi gyülekezet is pásztorrá avattak; ez ott jogi előnyökkel is jár.

Gyh: Mi okozza számodra a legnagyobb kihívásokat? Mi az, amit ugyanakkor a legjobban szeretsz ebben a munkában?
N: Nagyon szeretem látni, ahogy életek megváltoznak. Nehéz, hogy nem tudom megtenni mindazt, amit szeretnék. Sok ötletem van, de sokszor logisztikailag nem kivitelezhető. De nem panaszkodom, mert nekünk viszonylag jó dolgunk van itt: van gyülekezetünk, nem is annyira kicsi, de azt kívánom, bárcsak többen elfogadnák az evangéliumot.

Gyh: Mi volt a legjobb élményed Jézussal?
N: Amikor megtértem, megdöbbentett a megbocsátás, a kegyelem. De többször is, például mikor a katolikus templomban először úrvacsorát vettem, csak sírtam, mint egy gyerek. Ennek az érzésnek az intenzitása idővel elkopik. Ez nem kifejezetten rossz, hiszen nem az értéke, csak maga az érzés élessége fakul meg kicsit. És most, ahogy a teológiát tanulmányozom, mélyebben felfogom, még inkább megértem ezt és annál értékesebbnek tartom.

Gyh: Volt olyan esemény, időszak, amely mérföldkövet jelentett a keresztény életedben?
N: Volt egy pár esemény, ami kinyitotta a szemem arra, hogy a világ nagyobb, mint az én kis világom. Például, amikor két hétig a Dominikai Köztársaságban voltam, láttam, milyen iszonyú nagy ott a szegénység, olyan házakban laknak, ahol nincs padló, a pocsolyából szerzik a vizet, nincs ruha a gyerekeken. De mégis volt ott egy kis gyülekezet és szerették az Urat és rájöttem, mi az igazán fontos az életben. És még ez előtt volt egy konferencia, ahol lehetett jelentkezni, hogy támogathatok egy gyereket. Én egy Hondurasban élő gyereknek küldtem 20 dollárt havonta. Szóval ezek a dolgok kinyitották a szemem, hogy vannak tényleges dolgok, amiket csinálhatunk keresztényként.

Gyh: Sokan tudják rólad, hogy nagyon a szíveden van Ukrajna. Miért és vannak-e konkrét terveid ezzel kapcsolatban?
N: Az érdeklődés még a középiskolában kezdődött, több okból is. Például a szomszéd lány, akiről beszéltem is ukrán volt. A segédlelkész is, akivel először Magyarországra jöttem és sok orosz volt a denveri gyülekezetben is. Egyébként pedig nagypapám ukrán volt, és bár Kanadában született, egy ideig visszament Ukrajnába. A csillebérci konferencián is találkoztam ukránokkal, kérdeztem, hogyan tudnék segíteni, és ők azt mondták, nem kell segítség. Gondoltam, valami pénzgyűjtésre, vagy ilyesmi, de azt mondták, nincs rá szükség. Igen, vannak terveim, amiket a Vision meeting-en már elmondtam, hogy szeretnénk majd kimenni, és amiben tudunk, segíteni, lehetőleg ukrán embereknek. Ez lehet, hogy már áprilisban összejön. Azt szeretném, hogy akik eljönnek velem, lássák, hogy milyen az élet ott, milyen az élet nélkülözőként, hogy így tudjuk jobban értékelni az áldásokat az életünkben.

Gyh: Milyen terveid vannak a jövőben?
N: Szeretném, ha indítanánk Egerből több kis gyülekezetet, ha Eger egy missziós központ lenne. Már elkezdtük ezt csinálni Szihalmon, de én még többet is szeretnénk. Úgy látom, hogy a kis városokban, falvakban jobban szükség van protestáns gyülekezetekre, mint a nagyvárosokban. Nem akarunk erre külső segítséget igénybe venni, hanem belülről terjeszkednénk. Több embert is alkalmasnak látok erre a feladatra a gyülekezetben.

Gyh: Mit szeretsz csinálni szabadidődben?
N: Fényképészkedni, olvasni, netezni, blogot írni, nézni a Lostot és az American idol-t, snowboardozni, mountain bike-ozni, kempingezni…